Különös fényjelenséget észleltek Magyarország felett (2013.aug.24.)

"Ma 21:02-kor, láttam egy kb. ÉNY-DK irányban haladó, nagyon fényes tűzgömböt. Kicsit felhős az ég (lehet, hogy emiatt szóródott a fény?), de pár csillag látszik. Kb. 2 mp-ig volt látható. A fénye olyan volt, mint hegesztéskor: kékes fehér. Rá kb. 160-170 mp-re volt egy 4-5 mp-es morajlás, de lehet, hogy csak bele képzeltem. Tuti, hogy nem villám miatt dörgött. Repülő sem valószínű" - írta egy szemtanú a Tüzgömbök Világa nevű blogra.A blog szerkesztői ehhez hozzáfűzték, hogy a Polaris csillagvizsgálóból északra néző kamera pontosan ebben az időpontban rögzített hatalmas felfénylést, de a képen semmi sem kivehető.

Fotó: videometeor.hu

Ugyanezen a fórum egy Perbálon élő szemtanú is jelentkezett, ő azt írta, a kisfiával "ragyogóan szépen" látta a 4-5 másodpercig tartó jelenséget, ami "villámlással" kezdődött, "amiből csak maga a villám hiányzott". "Nagyon erős kékes fény, bevilágította a fél eget! Utána megjelent az először hullócsillagnak vélt jelenség! Abban különbözött, hogy kb sokszorosa volt,és a (hangsúlyozom) rendkívül felhős égen át is kiválóan tisztán lehetett látni, akkor is, amikor kb 1 csillagot sem láttunk az égen! Nagyon hosszú csóvát húzott, de a furcsa az volt benne, hogy nem volt egyenletes, hanem "szikrázott" mint egy csillagszóró, mint ha darabok robbantak volna le belőle nagyon hosszan" - írta a perbáli szemtanú. Szerinte olyan volt, mint egy hulló csillag, de hosszú másodpercekig lehetett látni, kb. egy perc múlva pedig "megjött a hangja".
A jelenségről a közösségi médiában többen is beszámoltak, vannak, akik úgy vélik, hogy a kameraképek alapján egy meteor lehetett, ami felrobbant.
Egy Kisigmándon élő olvasónk pedig így írta le a jelenséget: "nálunk egy roppant mély, mennydörgés szerű, hosszan morajló robbanást lehetett hallani. Az ablakok rezonáltak, íróasztal megremegett, asztali lámpa kicsit rázkódott" - mindez 21 óra 2 perckor.

Fotó: Buzás Csaba 

Küldött róla képeket is. A fotón - ahogy írja - látszik, hogy a kamera beremegett, a képen látható piros pöttyök, a szélerőművek jelzőlámpái (légvonalban a kamerától kb 2 kilométerre). A kép 21:00:34mp-kor került rögzítésre. Látható, a rázkódás, a halvány, piros csíkok által. Mi csak a nagy robajt hallottuk, ami az egész lakást megrázta. Még az asztal is mozgott, ablakok rezonáltak.

Forrás: index.hu

 

http://www.fenyorveny.hu/2013/08/kulonos-fenyjelenseget-eszleltek.html 

Világok közötti átjáró

Bolívia és Peru határán, a Titicaca-tó közelében, a civilizációtól elzárt felföldön található a világ egyik csodája, amelyet azonban kevesen ismernek. Egy sziklába faragott, keletre néző, hatalmas, hét méter magas kapu, ami látszólag nem vezet sehová.

 

A kapu az indiánok szerint egy Mu nevű helyről származó pap építette valaha rég, és a Hét Fénysugár Templomának része volt. A főpap átlépve a kapun eltűnt a sziklában, ahová senki sem tudta követni őt. Sohasem tért vissza, de megígérte, hogy egy napon a kapun túlról eljönnek majd az istenek és megváltoztatják a világot…

A Titicaca-tó környéke csodákkal terhes vidék. A közel négyezer méter magasan elterülő felföld, az Altiplanó Bolívia lakosságának közel felét tartja el, ez az ország legsűrűbben lakott része, holott az egész nem több kietlen pusztaságnál, ahol lámák és alpakák legelészik a gyér növényzetet. A tó déli partjaitól húsz kilométernyire fekvő ősi romváros, Tiahuanaco 27 méterrel épült a tó vízszintje felett, pedig egykor kikötőváros volt. A víztől való távolsága (vízszintesen és függőlegesen egyaránt) ma az egyik legnagyobb titok. Sokan úgy gondolják, hogy valaha a tó kiterjedése jóval nagyobb volt, és a víz szintje is 27 méterrel magasabban lehetett, ám ez lehetetlen, mert ekkora víztöbblet egyszerűen nem férne el a fennsíkon; a víz egyszerűen lezúdulna a széleken… Tiahuanaco egyetlen módon lehetett régen kikötőváros; ha maga az óceán vize hullámzott a mainál négyezer (!) méterrel magasabban, de ez szintén hihetetlennek tűnik.

A városban hatalmas épületek romjait találjuk, amelyek egyszerűen nem emberi lépték szerint készültek. Használóiknak 3-4 méteres óriásoknak kellett lenniük, már amennyiben valóban használták az épületeket. Tiahuanaco legismertebb régészeti emléke a több mint tíz tonna súlyú, egyetlen, zöldesszürke andezittömbből kifaragott, domborművekkel gazdagon díszített Napkapu. Sokan igyekeztek már megfejteni titokzatos ábráit és jeleit, de egyértelmű eredmény máig nem született.

 

 

A Napkapuhoz hasonló különös építmény a Titicaca-tó keleti partja mentén is található, Peruban. Puno városától (neve maga is fennsíkot jelent) alig negyven kilométernyire, mégis elhagyatottan, ismeretlenül fekszik Puerta de Hayu Marca, ahol valaha régen egy 16 méter hosszú, hét méter magas kapu alakját faragták a sziklába. Akárcsak a jordániai Petra városában, azzal a különbséggel, hogy ott a kapuk a kőbe vájt helyiségekbe nyílnak, így jól látható rendeltetésük van. Itt, az Andokban viszont a kapu mögött nincs semmi, csak a tömör szikla, azaz a kapu sehová sem vezet. Így van ez annak ellenére, hogy a felvételeken is jól látszik, a kapu nem kizárólag istenek vagy óriások számára készült, hiszen emberi méretű része is van. Az alapvonal közepén ugyanis egy második, mélyebb bevágás látható, akárcsak az ipari csarnokok kapuján az apró személyzeti bejáró. Ez a kiskapu nyilvánvalóan emberek számára készült, mert két méter magas és egy méternyi szélességű. Mintegy fél méterrel beljebb is vágták a sziklába, mint a környezetét, de persze ez sem vezet sehová, hacsak nem tud valaki átgyalogolni a kövön.

 

A kapuról sokáig nem tudott a külvilág, noha a helyiek életében és legendáiban fontos szerepet játszik. A környékbeliek például rendszeresen álmodnak vele, állítja José Luis Delgado Mamani, aki először vitt turistákat az építményhez.

„Hosszú évek óta álmodtam valami hasonló dologról – nyilatkozta Mamani újságíróknak –, álmaimban azonban a kapuhoz vezető út vörös márvánnyal volt kirakva, két oldalán szobrok sorakoztak, és a középső kis kapu egy alagútba nyílt, melyből kékes színű fény derengett. Családunk más tagjai is álmodtak a kapuval, de mások is a környéken már évszázadok óta. A valóságban azonban sokáig nem találtuk meg a sziklák közt, de álmainkból tudtunk a létezéséről…”


Ma már tudjuk, hogy Mamani víziója nem minden alap nélküli. Paul Damon, egy lelkes újságíró kiderítette, hogy számos környékbeli hagyomány és legenda kötődik a kapuhoz. Az általános hit szerint a kapun keresztül jönnek majd el ismét az istenek a Földre. Azok az istenek, akik az ősidőkben egy Mu nevű helyről érkeztek az Andokba, és akik a későbbi spanyol hódítók, a konkvisztádorok elől a csillagok közé távoztak. A legendák szerint a kapu egykor a Hét Fénysugár Templomának része volt és egy aranykorong szolgált hozzá kulcsként. Ez az aranykorong nyitja meg a tömör sziklában azt az évezredeken és dimenziókon át vezető alagutat, melyen az istenek és kiválasztottaik közlekednek. Ilyen kiválasztott volt a Hét Fénysugár Templomának utolsó főpapja is, aki távozásakor átadta az aranykorongot valakinek a helyiek közül, ám hogy kinek, azt ma már senki sem tudja. Mi több, természetesen az eltelt évszázadok alatt maga a kulcs is elveszett, így amíg valaki vissza nem tér a kapun túlról, addig erről az oldalról senki sem tudja használni azt. Hogy mégis működik a helyszínen valamiféle természetfeletti erő, azt sokan érzik ma is.

Feljegyzések készültek az utóbbi évek turistáinak tapasztalatairól, s közülük többen számoltak be furcsa élményekről. Volt, aki elájult, és önkívületi állapotában a halálközeli élményen átesettekhez hasonlóan ragyogó fehér fényt vélt látni, mások furcsa hangokat hallottak, melyek mintha a sziklából szóltak volna. Egy amerikai látogató, bizonyos Heiler Jerry Wills azt mondja, a kapu előtt térdelve percekre elveszítette tér- és időérzékét, és úgy érezte, mintha eltűnne a Földről…



Ezeket az élményeket természetesen magyarázhatjuk a látogatás által kiváltott felfokozott érzelmi állapottal, esetleg az átlagosnál élénkebb fantáziával, de a rejtélyeknek ezzel még nincs vége. Két svájci régész érdeklődését is felkeltette a rom, ezért igyekeztek utánajárni eredetének. Valentin Nusbaumer és Ivan Bonetti először légi felvételek alapján elemezték a környéket, és rájöttek, hogy a kapu valóban egy nagyobb épületegyüttes része lehetett, amely valaha az egész hegycsúcsot és a körülötte fekvő fennsíkot is magába foglalta. Egy természeti katasztrófa (valószínűleg egy földrengés) azonban teljesen lerombolta a többi részt, és úgy átalakította a felszínt, hogy az pusztán egymásra dobált sziklák összességének tűnik.

Részletes és nagyszabású ásatásokra volna szükség a terület rekonstruálásához, ehhez azonban hiányzik az elegendő anyagi erőforrás, és a biztonság is. Az utóbbi évtizedekben Peruban egyáltalán nincsenek biztonságban a külföldi turisták, mert a kokainbárók és a különböző forradalmár- és terrorista csoportosulások a fővárostól távolabb előszeretettel vadásznak az idegenekre. Ezért aztán a régészek helyi ásatások híján könyvtárakban és levéltárakban kutatva igyekeznek a kapu nyomára bukkanni. Végül a Perutól északra fekvő Ecuador fővárosában, a quitói katolikus egyetemen jártak sikerrel, ahol egy XVI. századi spanyol hittérítő atya emlékirataiban megtalálták egy Hernando de Guzman nevű konkvisztádor történetét. A kalandor élete alkonyán beszélte el élményeit a papnak, aki szerint de Guzman elméje aligha lehetett már tiszta, mert egy ördögi városról mesélt, mely valahol a Titicaca-tótól keletre terült el, s melynek évszázados ura Nekht Semerkehtnek hívta magát.

De Guzman saját bevallása szerint személyesen járt a városban (melyet nem volt hajlandó megnevezni), igaz, csak annak pusztulása után. A helyi indiánok meséltek neki egy gonosz istenről, aki a sziklába faragott kapun át érkezett hozzájuk, miután Mu nevű országa elpusztult, és ugyanezen kapun keresztül távozott, mikor hírét vette a fehér bőrű, szakállas hódítóknak. A spanyol állítása szerint látta a kaput, amely nem vezetett sehová, hiszen a tömör sziklába faragták. Látta a gonosz isten szobrát is a Hét Fénysugár Templomában. Szerinte maga a Sátán volt az; óriási és rút alak, feje egyszerre emlékeztetett egy disznó és egy szamár koponyájára, és valami megfoghatatlan rosszindulat áradt belőle. (Az indiánoknak erről más volt a véleményük, ám ez nem érdekelte de Guzmant.) A spanyol közel egy évtizedet töltött a környéken nemesfémek után kutatva, de első látogatása után gondosan elkerülte az elhagyott várost. Az indiánok az ősi isten utódját látták benne, és ő ennek megfelelően uralkodott felettük, amíg egy földrengés el nem pusztította a környéket. Ekkor dőlt romba végleg a kapu temploma is, és de Guzman szerint azon az éjszakán a sziklák közt támadt repedések közül kék színű füst gomolygott elő, amely egy köpenyébe burkolózott szamárfejű férfit mintázott, amint az ég felé tárja karjait…

 

Napjaink kutatói ebben a látomásban ugyan nem hisznek, de megjegyzik, hogy Nekht Semerkeht neve az egyiptomi Széth istenségre utalhat, bár nem tisztázott, hogy ez esetben miért gondolták az indiánok, hogy istenük Mu földjéről érkezett. Sőt, az sem bizonyítható, hogy az Andokban ugyanezt az elsüllyedt földrészt értették Mu neve alatt, amelyre manapság gondolunk. Talán az indiánok és istenük így nevezték az ősi Egyiptomot, hiszen néhány mai kutató is az elpusztult Mu utódjának tartja a fáraók földjét, közvetlen kapcsolatot látva a két birodalom közt. Csakhogy az egyiptomi istenkirályok kora (kb. Krisztus előtt 4 ezer évvel) és a dél-amerikai indiánbirodalmak közt túl nagy az időkülönbség. Már amennyiben elfogadjuk a régészek hivatalos álláspontját, amely szerint a Titicaca-tó környékén a legkorábban Kr. e. két-háromszáz évvel alakulhatott ki fejlett kultúra. Persze akik dimenziókaput vélnek látni Puerta de Hayu Marcán, azok szerint a lény oda-vissza tetszés szerint mozoghatott az időben, és a XVI. századi Dél-Amerikából a kapun át visszatérhetett az ókori Egyiptomba is, tehát előbb élt Peruban, aztán a Nílus mentén. Ez persze színtiszta spekuláció, de mint néhányan rámutattak, a legendák leginkább ezt a feltételezést támasztják alá. Legalább annyi értelme van, mint kaput faragni a tömör sziklába.

Forrás:Hihetetlen magazin

http://tudatvaltas2012.blogspot.hu/2013/08/vilagok-kozotti-atjaro.html

Mágneses pólusváltás a Napon

A NASA obszervatóriumának adatai azt mutatják, hogy az égitesten hamarosan bekövetkezik a pólusváltás.

Ez minden naptevékenységi ciklus végén várható. Egy-egy napciklus 11 évig tart. A tudósok szerint a pólusváltásig 3-4 hónap van hátra.

A 11 éves ciklus során a maximális aktivitás idején gyakoriak a napkitörések, a napviharok, amelyek a Földön mágneses viharokat okoznak.

Források: hungarian.ruvr.ru

 

http://www.fenyorveny.hu/2013/08/magneses-polusvaltas-napon.html 

Óda a Minden S Ég -hez

Óda a Minden S Ég - hez

Estella Vita Summ ( Zoroaszter dal szövege)


Minden S Ég   Atyja,   Anyja,
Te teremtettél mindent,
ami a Fényben Él.
Légy vezetőnk,
Légy Erőnk,
Legyen Velem a Fény.

Égi Áldás garmadával,
fényes orcámra hulljon.
Énekeljen a sok madár,
a vész porba hulljon.

Áldott a  Lét és a Világ,
Teremjen szépséget az Igaz Ág.
Nemzetség jöjjön vissza helyére,
Írjon ódát Isten Egére.

Béke és Áldás a fáradt Népnek,
igazi megváltás az emberiségnek.
Kígyó, béka tisztuljon el,
Induljunk a Fénybe Isten képével.

Forrás: http://istengyermek.blog.hu/2013/08/01/oda_a_minden_s_eg_-hez-_zaratusztra_ajandeka_nepunknek_a_fenybe_lepeshez

A MAGYAROK EREDETE

– Kézai Simon és Anonymus krónikája nyomán –

Sok-sok esztendővel ezelőtt, amikor a bűn úgy elsokasodott az emberek között, hogy farkasok módjára éltek, Isten megbüntette őket: hatalmas özönvizet bocsátott a földre. Ez az özönvíz minden embert elpusztított, nem maradt más életben, csak Noé és annak családja.

Noénak három fia volt: Sem, Kám és Jáfet, ezektől a vízözön után hetvenkét nemzetség származott. A három fiú nemzetségei más és más világrészben éltek: Sem utódai Ázsiában, Kám utódai Afrikában, Jáfetéi pedig Európában. Azt mondják, hogy a franciák Jáfet idősebbik fiától származnak, és Trója városának pusztulása után először Pannóniába jöttek, abba az országba, amely később a magyarok hazája lett. A franciák Pannóniában megalapították Szikambria városát, majd nyugatra vonultak, mert erősen féltek a keleti népek támadásától. Nyugaton a Szajna folyó partján telepedtek le, és új hazájukat Francióról, a vezérükről elnevezték Franciaországnak.

Jáfet kisebbik fiától származott egy óriás, akit Ménrótnak hívtak. Ez az óriás attól tartott, hogy Isten még egyszer özönvizet bocsát a földre, ezért összehívta a rokonait, és velük együtt egy hatalmas tornyot kezdett építeni, hogy a víz elől oda menekülhessenek. De a tornyot nem építhették fel, mert Isten annyira megváltoztatta a torony építőinek nyelvét, hogy még a rokon se értette meg tulajdon rokonát. Ezért aztán Ménrót népe a világ minden tája felé elszéledt.

Ménrót maga a nyelvek összezavarása után Perzsia országába ment. Itt megismert egy szép lányt, akit Enéhnek, tehát szarvasünőnek hívtak, feleségül vette, s a felesége két szép fiúgyermekkel ajándékozta meg. Az egyiket Hunornak, a másikat Magyarnak nevezték: tőlük származnak a hunok és a magyarok.

Amikor már hosszabb ideje éltek a mocsarak között, és hatalmas nemzetté fejlődtek, az a föld már sem befogadni, sem táplálni nem bírta őket. Ezért Szittyaországba kémlelőket küldtek, s ezek az országot nagy állhatatossággal kikémlelték, majd az egész nép fölkerekedett, és együtt új hazába, Szittyaországba vonult.

Szittyaország földje nagyon szép: ligetek, erdők, legelők ékesítik, és tele van vadállatokkal. Hatalmas, nagy kiterjedésű birodalom ez: a Volga folyótól a Kaukázus hegységig terjed. Szittyaországban két nagy folyó ered: a Volgának és a Donnak itt van a forrása. Egykor régen a szittyák nagyon bölcsek, igen szelídek voltak, a földet nem művelték, és olyan ártatlanul éltek, hogy jóformán semmiféle bűn sem fordult elő közöttük. Egyszerűen éltek, még házuk sem volt, csak nemezből készült sátorban laktak.

A szittyák húst, halat, tejet, mézet ettek, és sok barmot tartottak. Ruházkodásra a nyuszt és más vadállatok bőrét használták. Itt olyan sok a nyest, hogy nemcsak a nemesek ruházkodnak bőrével, hanem a gulyások, a kanászok és a juhászok is ezzel díszítik ruhájukat. Az aranyat, az ezüstöt és a gyöngyöt a szittyák csak annyiba vették, mint a kavicsot, mert éppen úgy megtalálták saját földjük folyóinak medrében.

A szittyák nem kívánták a másét, mert mindennek bővében voltak, hiszen sok állatot tartottak, és mindig elegendő élelmet szereztek maguknak. A házasságot tiszteletben tartották: minden szittyának csak egy felesége volt. 

A szittya nemzetet egy uralkodó sem hajtotta igája alá. Dárius perzsa királyt a szittyák csúfosan megfutamították: a király nyolcvanezer katonáját elvesztette, és ijedten menekült vissza Perzsiába. Pórul járt Cirus perzsa király is: a szittyák 330 ezer katonájával együtt őt is levágták. Ugyanezek a szittyák Nagy Sándor királyt, aki sok országot leigázott, csúfosan megszalasztották.

A szittyák minden megpróbáltatást bátran elviseltek. Bátor katonák, jó harcosok voltak. Ha sérelem érte őket, addig nem nyugodtak, míg az ellenségen bosszút nem álltak. Amikor a szittyák a harcban győzelmet arattak, a zsákmánnyal semmit se törődtek (nem úgy tettek, mint mai utódaik), mert csak a hadi dicsőséget keresték. Ezért minden nép félt tőlük; Dárius, Cirus és Nagy Sándor kivételével a világ egyetlen hadvezére, egy népe sem mert az ő földjükre rátörni.

Az említett szittya nemzet pedig kemény volt a harcban, és gyors a lovon. Fején sisakot hordott, és az íjjal meg a nyíllal különbül bánt, mint bármelyik a világ összes nemzetei közül. És hogy valóban ilyen volt, azt utódairól, a magyarokról is megállapíthatjátok.

A szittyák szomszédságában besenyők és fehér kunok laknak. De az Északi-tenger körül, amely szomszédos vele, egészen Susdal országig puszta erdőség terül el, amelyet ember be nem járhat. Ez hatalmas, nagy terület, és azt mondják, hogy ott kilenc hónapon át sűrű köd uralkodik. A napot csak júniusban, júliusban és augusztusban látják, akkor is napjában csak néhány órán át. Az említett sivatag hegyeiben kristályt találnak, az erdőkben griffmadár fészkel, és vadászsólyommadár költ, amelyet magyarul kerecsetnek hívnak.

Amikor Hunor és Magyar utódai Szittyaországot elözönlötték, a népet száznyolc nemzetségre osztották fel, ezért abban a hatalmas birodalomban száznyolc tartomány terül el.

 

  Forrás: http://www.magyarmondak.eoldal.hu/cikkek/hun-magyar-mondak/a-magyarok-eredete.html