Egy kolostor 13. századi feljegyzései beszámolnak két különös zöld bőrű
gyerek rejtélyes felbukkanásáról, ami egy kicsiny, suffolki faluban,
Wooplpitben történt. A gyerekek eredete számos vitát váltott ki. Vajon
kik voltak ők, és honnan érkeztek?
Az angliai Woolpitben fellelt gyerekek története egyike a világ
legrejtélyesebb eseteinek, melyre máig nem találtak magyarázatot a
történészek. Bár ma sokan a folklór és az ősi pogány hagyományok
folyományának tartják a különös históriát, a helybéliek és a krónikások
hiszik, hogy mindez valóban megtörtént.
Ralph of Coggeshall krónikairó, egy különös
történetről számol be, mely a szomszédos Suffolk grófságbeli, most
Woolpitnak nevezett faluban játszódott le:
Nemrégiben Saint Mary’s of the Wolfpitsnél, egy bányagödör közelében
egy fiúra és egy leányra bukkantak, akiknek zöld volt a bőrük.
Minthogy a gyerekek nem értették, amit a helyiek mondtak, a falusiak a
helybeli urasághoz, Richard De Calne-hoz kísérték őket. A két gyerek
eleinte csak keservesen sírt, és semmit sem volt hajlandó enni, amikor
azonban meglátták a frissen leszedett babot, jelbeszéddel a falubeliek
értésére adták, hogy szívesen ennének belőle. Hosszú időn át egyebet sem
ettek. A kisfiú nemsokára meghalt, de a leányka szépen fejlődött, és
lassacskán elvesztette zöld színét. Bár sokáig élt Sir Richard
udvartartásában, az uraság és családja szerint viselkedését tekintve
mindvégig zabolátlan és meglehetősen furcsa maradt.
A leányka később, miután elsajátította a helyiek nyelvét, elmondta,
hogy az övéi olyan országban élnek, ahol sohasem süt a nap, és ahol
mindenki zöld színű. Ő és kisöccse a birkákat legeltették, de az állatok
nyomában egyszer csak egy nagy barlanghoz érkeztek, ahonnan harangzúgás
hallatszott. A hang nyomába eredtek, és végül napsütötte helyre
kerültek, ahol a nagy fényességtől megtántorodtak, és mindaddig a földön
feküdtek, amíg a falusiak rájuk nem találtak.
Ralph krónikaíró társa, William of Newburgh szerint a két gyermek
aratás idején került elő, István király uralkodása alatt, vagyis 1135 és
1154 között. Mindketten megtanultak angolul, és a leány később
feleségül ment egy Lynnből származó férfihoz. Azt mondta, hazáját Szent
Márton földjének hívják, lakói pedig keresztények. A nap náluk nem kel
fel, de a messzeségben egy fényben úszó ország látható, melyet széles
folyó választ el az övéktől.
Mivel magyarázzák az esetet?
Ralph mint megtörtént esetet adja elő a két gyermek történetét.
Néprajzi elemzők szerint a történet mögött a hagyományosan zöld színű
öltözéket viselő tündérekkel kapcsolatos régi hiedelmek húzódhatnak meg,
ami mögött pedig a pogány túlvilág sejlik fel, ahová egy nagy barlangon
át lehet lejutni, és ahonnan elbűvölő zene szűrődik ki. Később sokan
tartották úgy, hogy a gyermekek – ha valóban léteznek – a túlvilágról
érkeztek, esetleg egy másik dimenzióból, mely hasonló a miénkhez, csupán
apró különbségek fedezhetők fel.
Az egyik legvalószínűsíthetőbb magyarázat azonban mindezek ellenére
is az lehet, miszerint a gyerekek szülei meghaltak, miután az árvák
hosszú időn keresztül kóboroltak magatehetetlenül a környék erdőiben és
alagútjaiban.
Az angliai Woolpit a zöld gyermekeknek köszönhetően ma is legendás
látványosság, melyet előszeretettel keresnek fel a misztikus történetek
szerelmesei.
/Ufók,szellemek/
http://rejtelyekszigete.com/rejtelyek/woolpit-zold-gyermekei/?utm_source=rss&utm_medium=rss&utm_campaign=woolpit-zold-gyermekei
2013. november 25., hétfő
2013. november 24., vasárnap
Tücskök kórusa
A tücskök kórusa
Jim Wilson zeneszerző felvette a tücskök ciripelését, majd a hanganyagot
lelassította, amit hallotta az teljesen megdöbbentette.A tücskök úgy
énekeltek, akárcsak egy tökéletes harmóniában éneklő kórus. Annak
ellenére, hogy úgy hallatszik, mintha emberek énekelnének, minden amit
hallasz az a tücskök éneke.
A felvétel két egymásra tett hangsávból áll: az első a tücskök természetes énekét adja át, míg a második a lassított verzió.
Hallgassátok meg a tücskök énekét, és mondjátok el a véleményeteket:
2013. november 19., kedd
ISON
Közeledik a Naphoz az ISON
Az ISON-üstökös egyre közelebb ér a Naphoz, jövőjét illetően még mindig sok a nyitott kérdés.
Az ISON-üstökös november 28-án kerül napközelbe, jelenleg már kevesebb mint fél Csillagászati Egységre (1 Csillagázati Egység nagyjából 150 millió kilométernek felel meg) van a Naptól. Sebessége körülbelül 59 km/s. Az elmúlt napokban megsokszorozódott a fényessége és a kiáramló anyag mennyisége is, ugyanis nagy kitörésen esett át.Fenn jobbra: Denis Buczynski november 17-ei felvétele, melyet Nick James dolgozott fel, láthatóvá téve a kóma szerkezetét. A Nap felőli oldalon egy fényes jet is feltűnik, itt anyagkidobódás történik.
Naponta 3,3 fokot tesz meg, így láthatósága gyorsan romlik a keleti, hajnali égbolton, naponta összességében 2 fokkal kerül látszólagosan alacsonyabb pozícióba, pénteken már a Libra csillagképben lesz megfigyelhető. Azonban hazánk tipikus novemberi időjárása miatt nagyon nehéz lencsevégre kapni az üstököst. A szabad szemmel való megfigyelését a holdfény is nagy mértékben rontja.
Azonban néhány remek felvétel Magyarországon is készült: Többek között Landy-Gyebnár Mónika felvételén is jól látszik az üstökös klasszikus alakja, de számos más csodás fotó érkezett még a csillagaszat.hu oldalra.
Hogy a jövőben mi lesz vele? Még mindig nem tudják pontosan a csillagászok, de a korábban széthullott üstökösöket figyelembe véve az ISON jutott eddig legközelebb a központi csillagunkhoz. Becslések szerint fényessége jelenleg nagyjából 5 magnitúdó körüli lehet, azonban ezt még nem sikerült pontosan megállapítani az égen ezekben a napokban magasan tartózkodó Hold miatt.
Forrás: csillagaszat.hu
2013. november 11., hétfő
Mihály arkangyal ikonja könnyezik
Mihály arkangyal ikonja könnyezni kezdett Rhodoszban (2013.nov.11.)
A
görögországi Rhodoszban 2013 október 26-án szombaton reggel csoda
történt. Szent Mihály arkangyal egy nagy méretű ikonja bőségesen
könnyezni kezdett.
Egy vonalban vannak azok a Mihály templomok amelyek közül most az egyik ikonja könnyezni kezdett.
A könnyező ikon templomában maradt kisebbik Szent Mihály ikon is könnyezni kezdett (2013.nov.11.), A Yalissos központi templomában nyilvánosan kihelyezett nagy ikon is tovább könnyezett. A képet felújító restaurátorok (állami intézmény!) a csodát felülvizsgáló, e célra összehívott egyházi szakértő bizottság rendelkezésére bocsájtotta a restaurálási dokumentumokat, a felhasznált anyagok listáját és teljes szakmai segítséget nyújt. Véleményük szerint a könnyezés semmilyen összefüggésben sincs ismert tényezőkkel.
A Mihály Arkangyal ikon eredetije a Rhodosz melletti Symi szigetén levő Panormoszi kolostorban áll. Nagy kultusza van. Lábbal az emberformájú Sátánon áll, jobbjában szablya, baljában egy halotti gyolcsba múmiaszerűen bepólyált- kötözött (halott, de mégis élő) ember, akit megment ... Egyik hetvenes években tett híres csodája az volt, hogy egy tenger felett repülő, lezuhanás előtt levő motorhibás gép kétségbeesett pilótája mellett megjelent és emberfeletti gyorsasággal és ügyességgel megszerelte a motort. Csak utána vette észre a pilóta, hogy furcsa módon szárnyai vannak. Mikor az utastérbe hírül adta, előjött egy idős asszony és azt mondta, hogy ő Symi szigetéről való, és személyesen Panormoszi Mihály Arkangyalt hívta segítségül. A pilóta a sikeres leszállás után elzarándokolt a kolostorhoz amelyikről soha nem hallott közelebbit, és amikor megpillantotta az ikont felismerte a fiatalembert... azonnal elájult. Mellékelve az eredeti, melyet a hálás imameghallgatásokért a hívek ezüstbe öltöztettek...
Egy vonalban vannak azok a Mihály templomok amelyek közül most az egyik ikonja könnyezni kezdett.
A könnyező ikon templomában maradt kisebbik Szent Mihály ikon is könnyezni kezdett (2013.nov.11.), A Yalissos központi templomában nyilvánosan kihelyezett nagy ikon is tovább könnyezett. A képet felújító restaurátorok (állami intézmény!) a csodát felülvizsgáló, e célra összehívott egyházi szakértő bizottság rendelkezésére bocsájtotta a restaurálási dokumentumokat, a felhasznált anyagok listáját és teljes szakmai segítséget nyújt. Véleményük szerint a könnyezés semmilyen összefüggésben sincs ismert tényezőkkel.
A Mihály Arkangyal ikon eredetije a Rhodosz melletti Symi szigetén levő Panormoszi kolostorban áll. Nagy kultusza van. Lábbal az emberformájú Sátánon áll, jobbjában szablya, baljában egy halotti gyolcsba múmiaszerűen bepólyált- kötözött (halott, de mégis élő) ember, akit megment ... Egyik hetvenes években tett híres csodája az volt, hogy egy tenger felett repülő, lezuhanás előtt levő motorhibás gép kétségbeesett pilótája mellett megjelent és emberfeletti gyorsasággal és ügyességgel megszerelte a motort. Csak utána vette észre a pilóta, hogy furcsa módon szárnyai vannak. Mikor az utastérbe hírül adta, előjött egy idős asszony és azt mondta, hogy ő Symi szigetéről való, és személyesen Panormoszi Mihály Arkangyalt hívta segítségül. A pilóta a sikeres leszállás után elzarándokolt a kolostorhoz amelyikről soha nem hallott közelebbit, és amikor megpillantotta az ikont felismerte a fiatalembert... azonnal elájult. Mellékelve az eredeti, melyet a hálás imameghallgatásokért a hívek ezüstbe öltöztettek...
2013. november 9., szombat
Haiyan tájfun
Ilyen vihart még nem láttak
380 kilométer per órás széllel tombol az eddigi legerősebb tájfun, a Haiyan. A feljegyzések óta nem volt ilyen.
Egy hete még gyenge trópusi ciklonként kezdte megfigyelni a japán meteorológiai szolgálat azt a tájfunt, mely mára a valaha mért legerősebb, szárazföldre lecsapó szuperviharrá fejlődött.A Haiyan péntek reggel elérte a Fülöp-szigetek partjait, a magjában helyenként 313 km/órás alapszél mellett 380 kilométer/órás széllökéseket is mértek. Ez a szélerősség majdnem eléri a tornádók osztályozására szolgáló Fujita-skála 5-ik fokozatát.
A trópusi ciklon (melynek neve mandarin nyelven viharmadarat jelent) túllépte az ilyen viharok erősségét mérni képes Dvorak-skála maximumát is, ilyenre a feljegyzések óta nem volt példa.
Becslések szerint 25 millió embert érint a tájfun útja, ebből 2,5 millió a Fülöp-szigetek második legnagyobb városában, Cebuban él, itt akár a vihar szeme is átvonulhat. (Ez rendkívül látványos jelenség: ilyenkor egyik pillanatról másikra leáll a szél, kisüt a Nap és láthatóvá válik a felhőfal. A jó idő nem tart sokáig, fél órán belül a másik irányból kezd el tombolni a szél.)
A munkahelyek és az iskolák bezártak, a közlekedés leállt, egyre gyakoribbak az áramszünetek, a kórházak és a hadsereg készenlétben állnak.
A tájfun nyugat felé mozog, vasárnap eléri Vietnámot, majd várhatóan Thaiföld felett fog elgyengülni.
Forrás: http://www.idokep.hu/hirek/szupertajfun-a-fulop-szigeteken
2013. november 6., szerda
Napkitörések
Egyre erősebb napkitörések
szerda, november 06, 2013
hírek, napkitörés, tudomány, x osztályú napkitörés, érdekességek, űrkutatás
Kép: NOAA SPWC |
Éledezik a Nap, az elmúlt másfél év legerősebb kitörése volt kedd este.
X3.3-as erősségű kitörés történt kedd este 23 óra 12 perckor. Utoljára 2012. márciusában fordult elő ennél hevesebb esemény.
Az elmúlt hónapokban a 11 éves periódusú, idén esedékes napfoltmaximum
ellenére viszonylag nyugodt idő volt csillagunkon, októberben azonban
több, X-es erősséget elérő kitörést is megfigyeltek. Ezek egyelőre nem
okoztak problémát a Földön, ugyanakkor egy esetleges X10-es erősségű
kitörésnél már a mindennapi életünkbe is beleszólhat a napkitörések után
pár nappal a Földet elérő elektromosan töltött részecskék "szele".
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)