Villámcsapás következtében megsérült a Rio de Janeiro fölé magasodó
hatalmas Krisztus-szobor, a brazil metropolis egyik nevezetes
idegenforgalmi látványossága.
Az illetékes tisztségviselők közlése szerint a 38 méteres szobor a
várost csütörtökön sújtó viharban veszthette el jobb hüvelykujjának egy
részét, írta az MTI.
Osmar Raposo atya, aki a riói érsekségen a modern világ hét csodája közé
sorolt Megváltó Krisztus fenntartásáért felelős, elmondta, hogy a
szobrot még februárban helyreállítják. Szavai szerint jelentős
tartalékaik vannak abból a fajta kőből, amelyből a műalkotást 1931-ben
eredetileg megépítették.A brazil Globo televízió helikopteres
felvételeket is feltett G1 nevű honlapjára, amelyen látszik, hogy
hiányzik a Corcovado-hegy tetején álló, több mint 700 méterrel a híres
riói strandok fölé magasodó Krisztus hüvelykujjának egy darabja.A brazil
űrkutatási intézet azt közölte, hogy több mint 40 ezer villámlás
cikázott át Rio állam egén a háromórás csütörtöki felhőszakadásban,
amelynek következtében számos fa dőlt ki, és víz alá került Rio de
Janeiro több utcája. A tárt karú Krisztust ábrázoló szobrot 2010-ben
négymillió dollárból (csaknem egymilliárd forint) újították fel.
index