Emese álma

Magyar mondák: Emese álma

Messze keleten, a végtelenbe vesző, füves síkságon, békés, szép életet éltek a magyarok. Lassan terelgették nyájaikat legelőről legelőre a fű növése szerint, s asszonyaik, gyermekeik nehéz, hatkerekű sátorszekereken követték a nyájak útjait. Hosszú szarvú, fehér ökrök vonták a szekereket, serdülő leányok nógatták az ökröket, s a sátrak likán kék füst szállt föl az ég felé, ahogy odabent asszonyok főzték az ételt.

Férfiak, legények, serdülő kamaszok a nyájakat ügyelték lóháton, mások vadásztak, halásztak. Ez a nyájait terelgető lovasnép a csillagoktól tanulta a bölcsességet, és a puszták végtelen síkjától a türelmet.

Nem építettek házakat maguknak. A szellős sátor tisztább volt és sokkal kényelmesebb, mint a megtelepedett népek alacsony földkunyhói, vagy sötét kőházai. Sátraikat színes szőnyegek díszítették, s öltözetük is jobb volt, mint a megtelepedett népeké. Szakértelemmel cserzett, puha bőrruhát viseltek a magyarok, s alatt a vászonból készült alsóruhát, amit abban az időben még sem a rómaiak, sem a görögök, sem a germán népek hírből sem ismertek.

Ősi szokás szerint a fiúgyermek hároméves koráig anyja sátorszekerén töltötte életét. Mikor betöltötte a három évet, kapott egy birkát, amin lovagolni tanulhatott, és egy gyermekíjat, hogy hozzászokjon a használatához. Birkáján ülve követte a nyájak mozgását, míg be nem töltötte a hatodik esztendőt, és apja megajándékozta egy csikós-kancával. Megesett, hogy a csikóval együtt szopta a kancát a gyerek is.

Mire elérte a tizedik esztendőt, ismernie kellett harminchárom ősének a nevét. Megtanult lovat pányvázni, vágtató ló hátáról vadat nyilazni, értett a pásztorkodás minden csínjához, és futárszolgálatot végzett szükség esetén, vadászhatott egyedül, és a csatában apja fegyverét hordozta.

A csaták egyre gyakoribbak lettek a síkságon, míg végül is hozzá tartoztak az élethez. A régi jó idők elteltek már, amikor mindenki számára volt bőven hely a nagy síkságon, s csak kalandra vágyó legények portyáztak csatát keresve. Népek és nyájak megsokasodtak, s harc döntötte el, hogy ki él meg és ki nem. A gyöngébb törzseket észak felé szorították föl az erősebbek, ahol rövidebb volt a nyár és szigorúbb a tél s az élet nehezebb.

Pásztorkodó népek számára mindég a váratlan ráütés volt a legnagyobb veszedelem. A nyílt mezők nem nyújtottak menedékhelyet. Porfelhő jelent meg az ég alján valahol, s még a birkán lovagló kisgyermek is tudta, hogy csak veszedelmet jelenthetett.

Abban az időben a besenyők voltak a magyarok legádázabb ellenségei. Ez a harcias rokonnép kelet felől nyomult nyugatnak a nagy síkságon, akárcsak századokkal azelőtt a hunok meg a magyarok tették. Támadásuk pusztulást jelentett mindenki számára. Besenyők nem kértek s nem adtak kegyelmet.

Egy szép meleg, nyári napon szokatlanul kis létszámú törzs vonult lassan a síkságon, keletről nyugatnak. Csaba vezér leszármazottjának, Ügyeknek a törzse volt a vándorló csoport. Elöl a fiatal törzsfő maga vezette a harcosok csapatát táncos, fekete ménjén. Mögöttük, az első sátor-szekéren, fiatal asszonya, Emese. A szekérsort nem követték nyájak, mint máskor.

Ügyek és Emese útban voltak a táltos szállásához, hogy áldást kérjenek házasságukra. Délről gyorsan közeledő porfelhő tűnt föl hirtelen. Jókora besenyő portya támadt reájok. Nem volt fejveszett kapkodás. Erős karok emelték be a szekerekbe a kisgyermekeket. A szekéroszlop megállt. Asszonyok, gyermekek íjak után nyúltak. A lovasok félkörben helyezkedtek el a szekerek és a támadók között. Nyilaik leszedték a nyargaló lovak hátáról a támadók első sorát. Gondosan célzott nyilaik süvítettek elő a szekérponyvák alól is. De a támadás jött tovább.

Ügyek és emberei kardot vontak, csákányt markoltak. Tudták, hogy az ellenség túlerőben volt, és csupán a csoda menthette meg őket. De készek voltak meghalni, mindannyian. Egyszerre csak új porfelhő támadt nyugaton. Szélesebb, nagyobb, mint amit a besenyő lovak vertek föl azelőtt. Gyorsabban is közeledett. Már hallani lehetett a paták dübörgését is. A besenyők megtorpantak, de már késő volt. Megnyílt a porfelhő és hosszú, gonosz szarvak hatalmas erdeje jelent meg, sok ezer nyargaló, megvadult fehér marha, s kikerülve az ismerős szekereket, rászakadt a megdöbbent besenyőkre, porba taposva lovat és embert. A hatalmas ökörcsorda mögött magyar csordások nyargaltak habzó lovakon, pattogó karikásokkal, vezetőjük megállította ágaskodó lovát Ügyek előtt.

- Hála legyen Úrnak - lihegte az ember -, idejében jövénk!

- Ki küldött? - kérdezte Ügyek.

- A táltos parancsa, uram - felelte a főpásztor -, Atilla vérének nem szabad elvesznie!

Másnap Ügyek törzse, az utolsó hun törzs, megérkezett a táltos szállására. Hatalmas tömeg gyűlt egybe az oltárkő körül, és üdvrivalgás fogadta Ügyeket, amikor leemelte Emesét a sátorszekérről. Ősi szokás szerint a fiatal pár egy tányérból evett, egy kupából ivott, s utána a talpig fehérbe öltözött táltos rájok adta az áldást.

- Nemzetünk Istene, Úr, áldd meg ezt az embert és ezt az asszonyt, hogy sok gyermekük legyen, és Atilla vére ne pusztuljon ki soha!

Azon az éjszakán a nász-sátor körül égő fáklyákkal a kezükben fiatal harcosok őrködtek, fáklyáikkal tűzfalat képezve a sátor körül, hogy Ármány, a gonosz, be ne osonhasson fiatal vezérükhöz és szép asszonyához.

Az éjszaka közepén Emese fölébredt. Szeme végigjárta a sátor félhomályát, melyet csak a kintről beszűrődő fáklyák fénye világított meg. Nézte a sátor-oszlopok cifra aranyozását, a padló gazdag, puha szőnyegeit, a falakat borító selymek és bársonyok pazar pompáját. Ahogy Emese szeme körüljárta a sátor gazdag kincseit, boldog büszkeség töltötte el szívét. Magyarok törvénye szerint egyetlen felesége Ügyeknek, Atilla leszármazottának.

Egyszerre csak úgy tetszett, mintha hatalmas szárnyak suhogását hallotta volna az éjszaka csöndjében. A sátor bejáratát fedő nehéz szőnyeg mögül mintha két tüzes szem, egy óriási madár szemei néztek volna reá. Sikoltani szeretett volna, de nem jött ki hang a torkán.

Mozdulni akart, hogy fölébressze álmából urát, Ügyeket, de nem tudta mozdítani karjait. Az óriási sas, a szent TURUL madár, reáereszkedett, és betakarta széles, fekete szárnyaival. A hatalmas szárnyak alatt Emese álmot látott.

Kristálytiszta folyó indult el testéből, és folyni kezdett nyugat felé, egyre duzzadva, növekedve, míg valóságos áradattá válva áthullámzott hólepte hegyeken, és elöntötte a hegyeken túli gyönyörű rónaságot. Ott megállt a folyó s vizéből kinőtt egy csodálatos fa. Tiszta aranyból volt minden ága és minden levele annak a fának, és ágain aranygyümölcsök nőttek.

Álmában Emese lefeküdt a csodálatos fa alá, a szépséges-szép ország kellős közepén, és álomba merült.
Amikor fölébredt, ura sátrában találta magát. Napsugaras, szép reggel volt, tudta, hogy csak álom volt az egész, de annak a különös álomnak az emléke vele maradt egy életen át.

Kilenc hónapra rá fia született Emesének. Az álomra való emlékezés miatt ÁLMOS-nak nevezték el a gyermeket, aki később ÁRPÁD apja lett, azé az Árpádé, aki valóra váltotta Emesen álmát és elvitte a magyarokat, síkságokon és hólepte hegyeken át a hunok hajdani hazájába.

Ahol még ma is élnek, több mint tizenkét évszázad után.



Forrás: http://alfahir.hu/magyar_mond%C3%A1k_emese_%C3%A1lma-20110126

A csodaszarvas

Magyar mondák: A csodaszarvas

Réges-régen, messze keleten volt egy gyönyörű szép ország. Észak felől magos hegyek övezték, délen a csillogó, kék tenger határolta. Két nagy folyó eredt a hegyekben s kanyarodott alá a tenger felé, szelíd dombok s füves, szép rónaságok között.

Akik abban az országban éltek, nemcsak bátor harcosok és ügyes vadászok voltak, de kitűntek szorgalmukkal, tudásukkal és bölcsességükkel is. Boldogan és békés jólétben éltek világhíres királyuk, NIMRÓD ÚR uralkodása alatt.

Nimród királynak két fia volt. Egyiket Hunornak, másikat Magornak hívták. Jó lovasok, bátor vadászok voltak, akárcsak az apjuk. Válogatott legényeik élén olykor napokig oda voltak vadat űzni a rengeteg mélyén.

Egy ilyen alkalommal, amikor vadászni voltak, mindegyikük száz-száz válogatott legénnyel, pompás paripákon, egyszerre csak egy gyönyörű szép fehér szarvas ugrott ki eléjük az erdőből. Ezüstösen-fehéren csillogott a szőre, mintha csak tiszta holdsugárból lett volna, s agancsai hegyén ezernyi csillag tündökölt.

Legényeik élén Hunor és Magor űzőbe vették a csodálatos vadat. Dombra föl, völgybe le, füves mezőkön keresztül, patakokon át, reggeltől estig folyt a hajsza. Mikor a nap lement, s fáradt volt ló és ember, a csodaszarvas eltűnt, mintha csak föld nyelte volna el. Letáboroztak éjszakára a testvérek, de alig ültek nyeregbe másnap reggel, újra csak ott volt előttük a csodálatos állat, mintha várt volna reájok, s a hajsza kezdődött elölről. Dombra föl, völgybe le, mezőkön, patakokon, hegygerinceken át, mindég észak felé, reggeltől késő estig. Este a fehér szarvas eltűnt újra, s a vadászok tábort ütöttek. Reggelre kelve elhatározták, hogy indulnak haza, de alig ültek nyeregbe, megjelent a csodaszarvas újra, s vitte, csalogatta őket tovább, egyre távolabb Nimród Úr országától.

Napokig folyt ilyen módon a hajsza s a csodálatos fehér szarvas csalogatta őket nap nap után, hegyeken át, völgyeken keresztül, mindég északnak. Átkelve a magos hegyeken hét napon keresztül követték a csodaszarvast feneketlen, lidérces mocsarakon át, míg a hetedik nap estéjén olyan gyönyörű földre jutottak, melyhez foghatót még nem láttak addig. Selymes rétek, ligetes erdők, csillogó tavak és csobogó patakok vették körül őket, az erdők tele vaddal, a vizek tele hallal, s a mezők füve a lovak hasáig ért.

Mihelyt a nap lement, a fehér szarvas beugrott egy kék vizű, kis tóba és eltűnt benne örökre. A fáradt vadászok tábort ütöttek az erdőliget szélén, s hamarosan álomba szenderültek. Az éjszaka közepén azonban Hunor és Magor csodálatosan szép énekszóra ébredtek. A tó felől jöttek a hangok, s ahogy óvatosan követték a csábító énekszót a holdvilágos, csillagporos éjszakában, egyszerre csak olyan csodálatos kép tárult a szemük elé, hogy még a lélegzetük is elakadt tőle. A parton, pontosan azon a helyen, ahol a csodaszarvas eltűnt, kétszáz tündérlány énekszavára lejtette bűbájos táncát, DÚL király két szépséges szép lánya a holdsugár ezüstjébe öltözve.

Hunor és Magor azon nyomban szerelembe estek a tündérkirály két gyönyörű lányával. Ott helyben feleségül is vették őket, a kétszáz legény pedig a kétszáz tündérleányt, s letelepedtek velük az új országban.

Hunornak és kíséretének a leszármazottjai hunoknak nevezték magukat, s Magornak és száz legényének az utódai lettek a magyarok.

Forrás: http://alfahir.hu/magyar_mond%C3%A1k_csodaszarvas-20110116

Jézus evangéliuma

            I.) Messzi idők ígéretét teszem valóvá most, hogy emberként jöttem ide közétek.

2.) Nem volt ez szükséges addig, míg atyáitok lelkéből a szeretet imádsága törhetetlen hittel érkezett az örökké lett Mindenhatóság fényvilágá­ba.

3.) Amíg a földi ügyeket az Égi Törvény örök rendje irányította.

4.) Amíg az emberi gonoszság meg nem rontotta bennetek az istenfiú­ság méltóságát.

5.) Amíg az örök Szeretet Teremtőjét - akit ti Istennek neveztek - meg nem gyalázták e gonoszok azzal, hogy más népek legyilkolását ez örökké­való rendelésének és akaratának hirdetik.

6.) Amíg a mindent előre elrendező és a földi ügyeket is irányító Fényvilág Igazsága helyett - az ember- és állatáldozatokat követelő, gonosz akaratát, hogy az istenfiakat emberi szolgákká tehesse - „Törvény­nek" nem nevezte egy parázna nemzetség.

7.) Meglátjátok és halljátok is, miként ostorozom majd őket, mint mérges kígyók fajzatait, kiknek szája gonoszul és hamisul szól, mert csak önszeretet és önérdek lakozik bennük.

8.) Akik nem akarják észrevenni az Idők jeleit és azokban az Igazságra intés felemelt ujját.

9.) Akik Istennek tisztelik a maguk-csinálta írást, azt „Törvénynek" nevezik, hogy a sötétségben járók útját irányítsa.

10.) Engem meg akarnak ölni, mert tudják, hogy én vagyok a Világ Világossága, de az én beszédemet nem értik, mert nincsen bennük Igaz­ság.

11.) Ha majd legyőztem a halált és visszatérek a Fényvilágba, titeket is üldözni fognak az én nevemért.

12.) De érettetek és mindazokért, akik majd nektek hisznek, járom végig emberi utamat, hogy Atyánk Igazsága megszentelődjék és mindnyájan egyek legyetek az Ő Igazságában.

13.) Így teszek bizonyságot arról, hogy Ő küldött engem e világra, hogy az igazak és hívek megőriztessenek minden gonosztól.

14.) Mert a gonoszok a hazugságot és a bosszút vallják istenüknek. Majd eltitkolják és meghamisítják az én beszédemet is, amit az Igazságról hirdetek, hogy titeket a Fényvilágból a sötétség útvesztőjébe tereljenek.

15.) Azt fogják nektek mondani mindennap, hogy bűnösök vagytok és bűneitek terhétől csak az ő feloldozásuk szabadíthat meg titeket.

16.) De ne higgyetek nekik, mert nem születtetek bűnösöknek, hanem sokan meggyengültetek a Lélekben.

17.) Tartsátok meg azért és kövessétek az én tanításomat, hogy a Lélek által mindig elérjetek engem és megmaradjatok az én Igazságomban.

18.) Meg kell hát tisztulnod az önmagadba való nézéssel.

19.) Ha saját lelkedbe nézel, már ketten vagytok a megújulásra: jószándékod és az elhatározás, hogy jóváteszed azt, mit gyengeségedben rosszul végeztél. Jóvátevésed, lelked így megtisztulása, örömöt ad.

20.) Ilyenkor nézz a Fénybe. Én vagyok ott is Veled és új erőt kapsz.

21.) A Lélek Világosságára gyújtott Tűz is szent. Általa is tisztulhat Lelked, hiszen láthatod hatalmát a gonoszság elégetésére. Ne nézzed hát csak tűznek, mert bizony égi Fény az is. Jóra való elhatározásodat örökíti, jóvá tett vétkeidet elégeti. Szent fogadalmak születnek a Tűzbe, Fénybe vetett tekintetekkel.

22.) A Fény-tüze és a Tűz-fénye adja lelkednek sugarát, mely segít is, gyógyít is - ha úgy akarod és kéred a Kegyelem erejét hozzá.

23.) Maradj hűséges és fordulj hozzám, hiszen emberi, apró, igaz dolgaidban is megsegítlek. - De igaz légy útjaidon akkor is, ha a gonoszok közelítenek hozzád.

24.) Nehéz az Igazság útja - de ha a Fényt követed, szembe állsz vele, akkor a sötét árnyék mögötted van. - De bizony, ha hátadat fordítod a Fénynek, csak a sötétség vesz körül, melyben legnagyobb teher a saját árnyékod.

25.) Én úgy parancsoltam: "Szeressétek egymást, mint én szeretlek titeket!" - Ez legyen életvizeteknek a forrása: a SZERETET.

26.) Szeresd nagyon atyádfiát, családodat, nemzet-testvéreidet, hiszen közéjük születtél. Sorsotok is egy - közös.

27.) A nemzetség, melybe Isten rendelt, földi életed vára, otthona. Hozzá láncol az Igazság. Ha eltéped e láncot, olybá leszel, mint a hulló falevél, melyet a szelek visznek magukkal s egyszer elvész valahol a feledés sarában.

28.) Maradjatok meg nemzetségetek erős hajtásának, mert kőtelességetek az Igazság tanítása - az én földi munkám folytatása.

29.) Fogjátok erősen egymás kezét és ne féljetek! Én veletek vagyok, de összefogott erőtök, közös akarattal és törhetetlen hittel végzett munkátok szükséges ahhoz, hogy veletek maradjak.

30.) Kaptok majd jeleket tőlem, amikor az idők megkövetelik. - Küldök majd vigasztalókat is. Egyszerű Fénylátókat. Nem hatalmasokat.

31.) De maradjatok meg mindig a FÉNYBEN, mert amint majd erősödik a gonoszság hatalma a Földön, úgy majd az épített, gazdagsággal és pompával berendezett templomok is a sötétség házai lesznek.

32.) De én veletek maradok a világ végezetéig!"

 

Óriási sötét lyuk nyílt a Napon, hetvennyolc Föld elférne benne

Közel egymillió kilométeres koronalyuk képződött a Napon, a sötét nyílás Földünk egyenlítői átmérőjénél több mint hetvennyolcszor hosszabb.

A központi csillagunk északi régiójában feltűnt koronalyukat július 18-án figyelte meg a NASA Napdinamikai Obszervatóriuma - adta hírül a spaceweather.com. 

A koronalyukak olyan helyek, ahol a Nap mágneses mezeje szétnyílik, szabad utat engedve a napszélnek, mely így a csillagközi térbe áramlik. A mostani koronalyukból kiszökött napszél a becslések szerint július 19-20-án éri el a Földet, geomágneses viharokat, sarki fényt idézve elő.

A spaceweather júniusban is látványos fotót közölt egy koronalyukról, mely életadó csillagunk felszínén jelent meg. A sötét, kissé bumeráng alakú nyílás a Nap jelentős részét uralta. 

A július 18-án lefotózott koronalyuk:

stop.hu/spaceweather.com

 

Forrás: http://www.fenyorveny.hu/2013/07/oriasi-sotet-lyuk-nyilt-napon.html

Lemuria története

LEMURIA

Lemuria egy ősi civilizáció, mely Atlantisz civilizációja előtt létezett. Úgy tartják, hogy fizikailag Észak-Amerika és Ázsia/Ausztrália között volt található. Lemuriára hivatkoznak Mu néven is, vagy Motherland of Mu (Anyaföld) néven. Fénykorában Lemuria lakossága igen fejlett és erősen spirituális beállítottságú volt. Bár konkrét fizikai bizonyítékokat nehéz lenne találni az ősi kontinens létéről, sok ember "tudja", hogy szoros kapcsolatban áll Lemuriával.
angol nyelvű forrás

egy cikkben olvastam, hogy a lemuriaiak egy sokezer évvel ezelőtt bekövetkezett pólusváltás következtében, az éghajlati változások elől menekülő, nomád életmódot folytatott törzsek egy megmaradt csoportjából kialakult civilizáció. A pólusváltással haltak ki pl. a dinoszauruszok....

és most következzenek részletek az Élet virágának ősi titka c. könyvből:

...Thoth elmondása alapján Ádám és Éva ideje után egy jelentős tengelyváltozás következett be, melynek eredményeképpen a földrész elsüllyedt és egy másik földtömeg emelkedett ki a Csendes óceán vizéből Ezt ma Lemuriának nevezzük. Thoth szerint Ádám utódai itt telepedtek le és fejlődtek szabadon. 65-70.000 évig időztünk Lemurián. Gyorsan lépkedtünk az evolúciós ösvényen, számos kísérletet hajtottunk végre önmagunkon és igen sok fizikai változást foganasítottunk a testünkben. Megváltoztattuk csontrendszerünket, különös hangsúlyt fektettünk a gerincre és a koponyára. Javarészt jobb agyféltekés, női természetű lények voltunk. Egy evolúciós ciklusban minden esetben dönteni kell arról, hogy a férfi vagy a női jelleg lesz-e a domináns. Fajunk női jelleget vett fel.
 

Kutatások:
Társadalmunk először 1910-ben adott hitelt annak az elképzelésnek, miszerint Lemuria valóban létezett. Nem igazán emlékszünk a részletekre ezzel kapcsolatban, mivel 1912-ben változás történt evolúciónk folyamatában. A hatalmas katasztrófába torkollott kísérletet tulajdonképpen 1913-ban végezték, s személyes meggyőződésem (értsd az író - Durnvalo) szerint az Első Világháború kirobbanása ennek a kísérletnek tudható be. Ezután nem voltunk már többé azok, akik azelőtt.
Az Első Világháború előtt az USA spirituális növekedési mintája egészen hasonló volt a maihoz. Az emberek rendkívül nagy érdeklődést mutattak a spirituális és pszichikus művek, a meditáció, az ősi múlt megismerése és hasonló természetű dolgok iránt. Sokan tanulmányozták Atlantisz és Lemuria létezésével kapcsolatos területeket továbbá rendkívül sok, a maihoz hasonló gondolati mintával találkozhattunk abban az időben. Az Első Világháború kitörésekor álomba merültünk és nem is igen tértünk magunkhoz egészen 1960-ig. Ám a korallokkal kapcsolatos, Lemuria létezését bizonyító felfedezések, amelyeket 1910-ben tettek, igazán figyelemre méltóak voltak. A korall kizárólag a vízfelszín alatt 45 méter mélységig terjedő rétegben növekszik. Úgy sejtem, 1910-ben a Csendes Óceán feneke magasabban feküdt, mint manapság, mivel az óceán felszínén látható korallgyűrűk sora nyúlt a Húsvét-szigetektől a távoli messzeségbe.
A tengerfenék egyébként folyamatosan emelkedik és süllyed. Lehet hogy nem mindannyian értesültünk róla, ám az Atlanti óceán-feneke 1969 decemberében több mint 3km-t emelkedett (lsd. Life magazin 1970. januári kiadása). A Bermuda területén számos sziget tört hirtelen felszínre. Néhányuk még ma is látható, a legtöbbjük azonban újra a hullámok alá merült. Azokban az időkben, amikor Platon leírást adott Atlantiszról, a görögök a Gibraltári szoroson túl csak nagy nehézségek árán tudtak hajózni, minthogy a víz azokon a területeken csupán 3-4,5m mélységű volt. Ma a tengerfenék ismét a mélységekbe vész.

A Csendes-óceánban felfedezett korallgyűrűk becslések szerint 550m mélységben fekszenek. Ez azt jelenti, hogy eredetileg a gyűrűk belsejében szigetek helyezkedtek el, mivel a korall csak a vízfelszín közelében képes növekedni. Márpedig, ha a gyűrűkre 550m mélységben találtak, az arra utal - mivel45 m alatt nem képesek tovább fejlődni - hogy a korallgyűrűk lassanként süllyedtek a mélybe. 1910-ben a messzeségbe nyúló korallgyűrűk látványa arra a következtetésre vezette a kutatókat, hogy ezen a területen valaha számos szigetnek kellett lennie. 

Tanítások:
A lemúriai civilizáció nagyon fejlett volt, végül Lemuria nagy részét mégis elnyelték az óceán hullámai. Ay éa Teje neve fennmaradt. Ez a pár valami olyat tett, amihez azelőtt soha senki sem folyamodott, legalábbis a mi evolúciós ciklusunkban nem. Rájöttek arra, hogy ha a szeretkezést egy bizonyos módon végezzük és közben meghatározott módon lélegzünk, a gyermekáldás különleges módon valósul meg, továbbá halhatatlanná lehet vele válni. Ay és Teje alapítottak egy iskolát. A jelen ciklusban ez volt az első misztériumiskola és a Nakaal Misztériumiskola nevet viselte (lsd tantra.) Az iskolában a feltámadás vagy égbe emelkedés tantrán keresztüli megvalósítását tanították. Mielőtt Lemuriát elnyelték az óceán hullámai, mintegy ezer embert képeztek ki, ami 333 háromtagú családot jelent. Ők elsajátították az iskolában tanítottakat, a szeretkezés ezen formáját, ahol ténylegesen nem értek egymáshoz (interdimenzionális szeretkezés). Lemuria kezdett olyan hellyé formálódni a tanítások által, ahol pár évezred leforgása alatt az egész faj egy új tudatküszöb átlépésére válhatott volna képessé. Bár sokat fejlődtek a lemúriak, tudatszitjük egy 12 éves gyermek tudatának felelt meg. 

Forrás:http://willina.gportal.hu/gindex.php?pg=12360825

Atlantisz története

Atlantisz - az elsüllyedt földrész - története

Atlantisz történelmét két nagy világkorszakra lehet osztani. Az első volt az Aranykor, az "angyalok" korszaka. A másik korszak, ahol az angyalok és "Isten" már nem játszott szerepet a történelemben. Az első korszak maga volt az Éden.

Az Atlantisz nevű elsüllyedt kontinens még ma is a világ egyik legnagyobb rejtélye. Majd mindenki hallott már Atlantisz eltűnéséről, de vajon létezett-e egyáltalán? Az Atlanti-óceán, vagy pedig a Földközi-tenger egyik szigete volt? Afrikához, Amerikához vagy Európához tartozott?

Sok teória született erről, és sok helyen keresték nyomait. Soha nem kezdődött volna el a kutatás, ha a görög filozófus, Platón (kb. Kr. e. 427-347) nem meséli el a történetét két dialógusában, a Timaioszban és a Kritiaszban.

Platón görög filozófus leírása Atlantisz tündökléséről és bukásáról közel 2000 könyvet ihletett és megszámlálhatatlan évnyi kutatást ösztönzött.

Platón szerint Atlantisz egy óriási sziget volt, nagyobb, mint Kis Ázsia és Líbia együttvéve. Héraklész oszlopain (Gibraltári-szoros) túl feküdt, egy kisebb szigetekből álló szigetvilág alatt. Kb. 9000 évvel Szolón (Kr. e. kb. 640-559) előtt Atlantisz hatalmas királyság volt, fejlett civilizációval és ideális politikai berendezkedéssel. Amikor mohó és agresszív birodalommá vált, az istenek parancsára elöntötte a tenger… Platón meséje Kritiasztól származik, aki tízéves korában a 90 éves nagyapjától hallotta, akinek szintén a nagyapja mesélte. Az ükapa Szolón elbeszéléséből ismerte a történetet, aki Egyiptomban Szaisz papjaitól hallotta. Bármily furcsa, e titokzatos földrészről leírás maradt ránk Platónnak köszönhetően, aki Szolóntól és a papoktól hallott Atlantiszról. Egy réges régi háborút elbeszélve ismerhetjük meg a szigetet.

„… Akkoriban, a tenger ott még járható volt. Ugyanis a szoros előtt, amelyet Héraklész Oszlopainak neveznek, egy sziget terült el, nagyobb, mint Ázsia és Líbia (Afrika) együttvéve, s erről a szigetről akkoriban még át lehetett kelni más szigetekre, ezekről, pedig a túloldalon fekvő egész világrészre... Ezen az Atlantisz nevű szigeten egy nagy és csodálatra méltó birodalom létezett, mely nemcsak az egész szigeten uralkodott, hanem sok más kisebb szigeten, és azon szárazföld egyes részein is. Hatalma ezen kívül kiterjedt Líbiára, egészen Egyiptomig és Európára Türrhéniáig... Később azonban hatalmas földrengések és vízáradások támadtak, egy szörnyű nap és egy szörnyű éjszaka leforgása alatt... Atlantisz szigete elmerült a tengerben."

Platón híressé vált szavai ezek, melyet a Timaiosz néven ismert írásában vetett papírra. Az atlantisziak egyik legősibb kolóniája Egyiptomban volt, melynek kultúrája kezdetben megegyezett az atlantisziéval.

9000 évvel korábban háború tört ki a Heraklész oszlopain kívül és belül lakó valamennyi ember között. Platón városával az élen küzdöttek Atlantisz királyaival. E sziget Afrika és Kisázsia területénél nagyobb volt, földrengések folytán süllyedt el, és Platón idején áthatolhatatlan iszaptömegként akadályozta a tengerre indulókat. Az atlantisziak neveit először az egyiptomiak fordították le saját nyelvükre, Szolón onnan fordította görögre, jelentésük szerint, ezért viselnek az atlantiszi emberek görög neveket.

Platón leírása Atlantiszról
 

Az istenek sorsot húzva döntötték el, hogy melyik vidék melyik istené legyen. Atlantisz szigetét Poszeidon nyerte. Szentélyeket, áldozatokat rendezett be magának, csakúgy, mint a többiek. Halandó nőtől származó ivadékait telepítette a szigetre. “ A szigetnek ez a tája ilyen volt: a tenger felől, a sziget közepe táján egy síkság terült el, a hagyomány szerint a legszebb minden síkság közt, s a legtermékenyebb. Továbbhaladva a sziget belseje felé, a síkság közelében, körülbelül ötvenstadionnyi (1 stadion=184m) távolságban emelkedett egy hegy, amely minden oldalról alacsony volt. Ezen lakott egy azok közül a férfiak közül, akik kezdetben itt a földből születtek: Euénor volt a neve. Vele lakott felesége, Leukippé. Mikor a lány már férjhez meendő volt, meghalt anyja-apja, Poszeidón pedig szerelemre gyúlva iránta egyesült vele, és azt a dombot, melyen a leány lakott, jól körülkerítette és körös-körül megerősítette. Felváltva kisebb-nagyobb tenger és földgyűrűket vont ugyanis egymás körül: kettőt földből, hármat tengerből - mintha körzővel csinálta volna a sziget közepétől kiindulva, mindenféle egyenlő távolságban, úgyhogy a terület megközelíthetetlenné vált emberek számára, mert hajó és hajózás akkor még nem volt. A közepén fekvő szigetet, isten lévén, könnyen berendezte és felékesítette, két forrásvizet fakasztva a föld alól, egy hideget s egy meleget, s mindenféle terményt is bőségesen sarjasztott a földből. Fiúgyermekből öt ikerpárt nemzett és nevelt fel, és az egész Atlantiszt tíz részre osztva, a legidősebb párból az elsőszülöttnek adta anyja, Kleitó lakhelyét és a körülötte fekvő tájékot - ez volt a legnagyobb és a legjobb rész. Őt a többiek királyává tette, de a többit is uralkodóvá tette, hiszen mindegyiknek sok ember fölötti uralmat és nagy kiterjedésű földet juttatott. Nevet is adott mindegyiküknek, a legidősebbnek, a királynak azt, amelyről az egész sziget és tenger elneveztetett- tudni illik az Atlanti-tenger,- mert Atlasz volt a neve. Utána született ikerfivérének, aki a sziget szélét nyerte osztályrészül Heraklész oszlopaitól addig a földig, melyet azon a vidéken ma gadeirainak hívnak, görögül az Eumélosz, az ottani nyelven a Gadeirosz nevet adta, s róla nevezték el a vidéket is. A második párból az egyiket Amphérésznek, a másiknak Euaimonnak nevezték el; a harmadikból az előbb születettnek a Mnészeusz, az utóbbinak az Autokhton nevet adta; a negyedik párból az idosebbet Elasziposznak, az ifjabbat Mésztornak nevezte el; végül az ötödik párban az idősebbiknek az Azaész, a fiatalabbnak a Diaprepész nevet adta. Mindezek maguk is és utódaik is nemzedéken át lakoztak ott, uralkodván a tenger és sok más szigetén is, Egyiptomig és Türrhéniáig.

Atlasztól szépszámú és egyéb tagjaiban is tekintélyes nemzedék származott. Király mindig a legidősebb volt, aki ivadékai közül ismét a legidősebbnek adta át az uralkodást, s így őrizték meg a királyi méltóságot sok nemzedéken át. Gazdagságot is szereztek akkorát, amekkora királyi családban sem azelőtt nem volt, sem azután nem lesz egykönnyen, s el voltak látva mindennel, amit csak a városban és az ország más részén szükséges volt megszerezniük. Mert sok minden jött be hozzájuk uralmuk következtében kívülről, de a legtöbb dolgot, ami az élet fenntartásához szükséges, maga a sziget megadta; először is, ami szilárd és olvadékony ércet csak előtár a bányászat, köztük olyat is, aminek ugyan ma csak a neve van meg, de akkor a puszta névnél több volt, tudniillik az oreikhalkoszt, melyet a sziget sok helyén bányásztak a földből, s mely az akkori fémek között-az aranyat kivéve- a legbecsesebb volt. Továbbá, amit csak erdő az ácsok munkájához adhat, gazdagon adott mindent, s bőségesen táplálta az állatokat; a házi és vadállatokat. Ezért elefánt is nagy számmal volt a szigeten; mert legelő nemcsak azoknak az állatoknak jutott bőven melyek a mocsarakban, a tavakban, a folyókban vagy a hegyeken, vagy a síkságokon élnek, hanem ugyanígy ennek is, amely természettől a legnagyobb és legfalánkabb. Ezenkívül ami jó illatút csak terem ma is a föld, gyökeret, füvet, fát, nedveket, szivárogjanak bár virágokból vagy gyümölcsökből, azt ott is megteremtette és dúsan növelte. De hozott gyümölcsöt és száraz gyümölcsöt is, amely táplálékul szolgál, és mindazt, amit a kenyér mellett fogyasztunk, s amit közös néven zöldségnek nevezünk: és azt a fán termő gyümölcsöt, mely italt, ételt, olajat ad ( talán a kókusz) ; és a gyümölcsfának azt a nehezen megőrizhető gyümölcsét (bizonnyal az almát) , amely játékul és gyönyörűségünkre szolgál, és mindazt, amit a tele gyomor serkentésére étkezés után bágyadtság jóleső ellenszeréül adunk - mindezeket a napfényben fürdő sziget csodaszép példányokban és határtalan tömegben teremte.

Mindezt megkapva a földtől, templomokat, királyi palotákat, kikötőket, hajógyárakat építettek, s az egész országot a következő módon rendezték be. Először is áthidalták azokat a tengergyűrűket, amelyek a régi anyaváros körül voltak, hogy utat csináljanak kifelé és a királyi palota felé. A királyi palotát mindjárt kezdetben istenüknek és őseiknek ezen a letelepülési helyén építették fel, s egyik nemzedék a másiktól átvéve, a már meglevő pompát tovább díszítve, lehetőleg mindig felülmúlta elődjét, míg csak a palotát - nagysága és a mű szépsége tekintetében . bámulatossá nem tették. Ástak ugyanis a tengertől legkülső gyűrűig egy csatornát, mely három plethron széles, száz láb mély, ötven stadion hosszú volt, és lehetővé tették a hajózást a tengertől odáig - mint valami kikötobe, - kitágítva a torkolatát, hogy a legnagyobb hajók is befuthassanak. De ez még nem minden. Átvágták a tengergyűrűket elválasztó földgyűrűket is a hidak közelében, annyira, hogy egy háromsor-evezősnek átjárója legyen egyikből a másikra, de be is födték ezeket az átjárókat, úgyhogy ezek alatt az áthidalások alatt lehetett hajózni, mert e földgyűrűk oldalfalai elég magasan kiemelkedtek a tengerből. A legnagyobb vízgyűrű, melybe a tenger vizét bevezették, három stadion széles volt, a következő földgyűrű vele egyenlő; a második gyűrűpárnak a vizes gyűrűje két stadion széles, a száraz pedig ismét ezzel egyenlő volt; végül a középen elterülő sziget körüli vízgyűrű egy stadion széles volt. A szigetnek pedig, melyen a királyi palota emelkedett, öt stadion volt az átmérője. A szigetet, a gyűrűket és a hidat, mely egyplethronnyi széles volt, körös-körül teljesen körülvették kőfallal, a hidakon pedig bástyatornyokat és kapukat emeltek mindenütt, ahol a tenger áthatott.

A szükséges követ pedig a középső sziget széléről, körös-körül s a külsőés belső gyűrű mélyéből fejtették, részben feketét, részben pirosat. A kőfejtéssel két üreget vájtak a hajók számára, melyeket maga a szikla fedett be. Az épületek részben egyszerűek voltak, részben azonban a kövek keverésével színessé tették őket a változatosság kedvéért, hogy természetes gyönyörűséget keltsenek. A legkülső gyűrű körül lévő fal egész kerületét mint valami kenőccsel, bronzzal vonták be, a legbelsőt olvasztott ónnal, végül a fellegvár körüli falat oreikhalkosszal, amelynek tűzszerű fénye van. A királyi palotát a fellegvárban a következőképpen rendezték be. Középen Kleitónak és Poszeidónnak szentelt templom emelkedett, mely el volt zárva a nyilvánosság elől, s aranykerítéssel volt körülvéve. Ez volt az a hely, ahol hajdan Poszeidón és Kleitó nemzette, és világra hozta a tíz uralkodó nemzetséget.

Itt rótták le - áldozatul e tíz ősnek - minden évben mind a tíz országrészből és évszakok első terményeit. Magának Poszeidónnak a temploma egy stadion hosszú, három plethron széles, s ennek megfelelő magasságú volt, de formájában volt valami barbár. A templomot távolról teljesen bevonták ezüsttel, az oromzat kivételével, melyet arannyal burkoltak. Ami pedig a belsejét illeti, az elefántcsont tető arannyal, ezüsttel, és oreikhalkosszal volt díszítve, a falakat, oszlopokat és a padlózatot pedig teljes egészében oreikhalkosszal burkolták. Aranyszobrokat állítottak fel a templomban: az istent, amint kocsijára áll és hat szárnyas lovát hajtja, s ő maga oly nagy, hogy feje tetejével a tetőt érinti, körülötte pedig száz Néréisz delfineken - mert az akkoriak szerint ennyien vannak. Ezen kívül azonban még sok más szobor is volt ott, mint magánemberek fogadalmi ajándéka. Kívül, a templom körül tíz király feleségeinek és összes leszármazottainak aranyszobra állt, és magánembereknek és a királyoknak sok más nagy fogadalmi ajándéka a városból és a külső területekről, amelyek fölött e királyok uralkodtak. Az oltár nagyságban e berendezésnek megfelelő volt, éppen úgy a királyi palota: illett a birodalom nagyságához s illett a templom díszes voltához.

A hideg, illetve a meleg vizű forrást, pedig, melyek bőséges ki meríthetetlen, vize kellemessége és kiváló minősége folytán csodálatosan alkalmas volt, úgy használták fel, hogy épületeket emeltek köréjük, s a víz jellegének megfelelően fákat ültettek. Körös-körül medencéket helyeztek el, egyrészt nyitottakat, a szabad ég alatt, másrészt - a meleg fürdők számára - fedett, téli medencéket; külön a királyi családnak, külön a magánembereknek; külön a nőknek, ismét külön a lovaknak s egyéb igavonó állatoknak, mindegyiket ellátva a megfelelő berendezéssel. Az elfolyó vizet részben Poszeidón ligetébe vezették, melynek sokféle fája a föld kitűnősége folytán csodálatosan szép és magas volt, részben a külső övezetekbe, a hidakon elhelyezett vezetékek segítségével.

Itt sok istennek sok templomot meg számos kertet és testgyakorló helyet emeltek, részben csak emberek számára, részben lovas gyakorlatok részére, külön mindegyik szigetgyűrűn: egyébként a nagyobb sziget közepén is volt egy-egy stadion széles elkülönített ló futtató pálya, mely hosszában körülhúzódott az egész gyűrűn, és itt tartották a kocsiversenyeket. Körülötte mindkét oldalon a testőrök nagyobb részének laktanyái voltak: a megbízhatóbbakra a fellegvárhoz közelebb eső kisebbik gyűrűn bízták az őrködést, végül azoknak, akik kitűntek hűségekkel, a fellegváron felül a királyi család közelében adtak lakást. A hajótárolók tele voltak három sorevezős hajókkal és a hozzájuk szükséges felszereléssel, s minden kellően készenlétben állt. A királyi palota körüli városrész tehát így volt elrendezve; ha pedig az ember áthaladt a három külső kikötőn, egy falat talált maga előtt, mely a tengertől kezdve körben haladt, s mindenütt ötvenstadionnyira volt a legnagyobb gyűrűtől és a kikötőtől, és ott zárult össze, ahol a csatornának a tenger felöli torkolata volt. Mindez sok, sűrűn egymás mellett fekvő lakástól volt népes, a csatorna és a legnagyobb kikötő, pedig csak úgy nyüzsgött a mindenünnen érkező hajóktól és kereskedőktől, a kikötő éjjel-nappal mindenféle nyelvű beszédtől és százféle lármától volt hangos. A városra és a régi településre vonatkozó dolgokat tehát elsoroltam, körülbelül úgy, ahogy a papok Szolónnak elmondták.

Próbáljuk meg most már emlékezetünkbe idézni, hogy az ország többi részének milyenek voltak a természeti adottságai, és milyen volt a kormányzása. Először is az egész terület - mint mondják - nagy magasságban feküdt és meredeken emelkedett ki a tengerből: a város körüli része teljesen sík, s ahogy körülvette a várost, úgy vették körül körben a hegyek, melyek lenyúltak egész a tengerig. A síkság egyenletesen sima felszínű volt, s egészében véve hosszúkás alakú, egyik oldala háromezer stadion, a másik, a tenger felől felfelé húzódó oldala, pedig középen kétezer stadion. Ez a terület az egész sziget déli oldalán feküdt, s védve volt az északi széltől. A körülötte emelkedő hegyeket, pedig úgy dicsérik, hogy sok népes falu volt bennük, meg folyók, tavak és rétek, elegendő táplálékul minden házi- és vadállatnak, temérdek erdő, változatos fajták, bármely munkára és mindenféle célra bőséges mennyiségben.

Mármost ez a síkság a természet munkája és sok király gondoskodása folytán hosszú idők során a következőképpen alakult. A természet hosszúkás négyszög alakúra formálta oldalai többnyire egyenletesek voltak, ahol pedig valami fogyatékosságot mutattak, körös-körül árkot ásva kiegyenesítették őket. Az árok mélysége, szélessége, hossza - bizony szinte hihetetlen kimondani is, hogy emberi kéz a többi munkateljesítményen felül ekkorát tudott alkotni, de amit hallottunk, el kell mondanunk, - tehát mondom, a mélysége ameddig leástak, egy plethron, a szélessége mindenütt egy stadion; minthogy pedig az egész síkságot körülvette, hossza ezer stadion volt. Ez az árok fogta fel a hegyekről leömlő vizeket, és körülvéve a síkságot, és a várost mindkétfelől érintve, betorkolt a tengerbe. Felső (a hegyek felé eső) oldalából vagy százlábnyi széles, egyenes csatornákat vágtak a síkságon keresztül, melyek ismét az árokba, de a tenger felöli részbe torkoltak, ezek egymástól százstadionnyira voltak. Rajtuk keresztül szállították hajón a hegyekből a városba a fát s a többi terményt is úgy, hogy egyik csatornából a másikba összekötő csatornákat vágtak keresztben, szintúgy a városhoz is.

Évenként kétszer arattak, télen Zeusz esőit használták fel, nyáron, pedig a földből felbukkanó forrásvizeket vezették a földekre a csatornákból. Ami a népességet illeti, el volt rendelve, hogy a síkságon lakó harcképes férfiak közül telkenként állítsanak egy vezetőt, egy-egy telek nagysága tízszer tíz stadion volt, telek, pedig összesen hatvanezer. Azt mondják, hogy a hegyekben, s az ország többi részén számtalan sok ember élt, s ezek mind vidékek és falvak szerint ezekhez a telkekhez, ezek alá a vezetők alá voltak beosztva.

A törvény úgy rendelkezett, hogy háború esetén minden vezető egy harc szekér kiállításának hatodrészéről gondoskodjon, összesen tehát tízezer szekérről, állítson ki két lovat és lovast, egy pár lovat kocsi nélkül, hozzá egy kocsist, továbbá két nehézfegyverzetű katonát, két-két íjászt, és parittyást, három-három könnyűfegyverzetű katonát kő- és dárdadobásra, végül négy hajóst ez ezerkétszáz hajó ellátására. A királyi város hadügyét így szervezték meg, a többi kilenc területét másképp, amit hosszú volna elsorolni. A hatóságokat és méltóságokat eleve a következőképpen szervezték meg. A maga osztályrészében, a maga városában a tíz király mindegyike ura volt az embereknek és nagyrészt a törvények is: büntethette, kivégeztethette, akit csak akart. A királyoknak egymás közötti hatalmi viszonyát és érintkezését Poszeidón rendelkezései szabták meg, melyeket a hagyomány és egy, ősöktől oreikhalkosz oszlopra vésett felirat őrzött, amely a sziget közepén, Poszeidón templomában állt. Ide minden ötödik, illetve hatodik évben összegyűltek (hogy mind a páros, mind a páratlan számnak megadják a magáét) tanácskoztak a közügyekről és megvizsgálták, nem lépte-e át valamelyikük a hatáskörét. Ha ilyenre akadtak, törvényt ültek. A törvénykezésre készülve előbb a következő biztosítékot adták egymásnak.

Posszeidón ligetében bikák legelésztek szabadon. A tizek egyedül maradva könyörögtek istenükhöz, hogy a neki kedves állatot foghassák meg, majd vaseszköz nélkül, fával és hálóval vadászni kezdtek a bikákra, s amelyeket megfogták, azt az oszlophoz vezették, s a tetejénél, a felirat fölött levágták. Az oszlopon, a törvényen kívül egy esküforma állt, amely súlyos átkot szórt a törvény megszegőire. Mikor szokásaik szerint a bika összes tagját feláldozták, egy vegyítő edényből italt kevertek, és mindegyikükért egy-egy csepp vért hintettek bele. A többi részt tűzbe vetették, de előbb körös-körül megtisztították az oszlopot. Ez után aranycsészékkel merítve a vegyítő edényből és áldozatot loccsantva a tűzbe megesküdtek, hogy az oszlopon álló törvények szerint fognak ítélni és büntetést kiróni, ha valamelyikük korábban áthágta a törvényeket; a jövőt illetően pedig, hogy egyetlen írott rendelkezést sem fognak szándékosan áthágni, nem fognak a törvények ellenére uralkodni, és nem fognak másnak, csak annak, aki atyjuk törvényei szerint uralkodik, engedelmeskedni. Amikor mindegyikük megfogadta ezt a maga és ivadékai nevében, ivott, és a csészét az isten templomának ajándékozta. Ezután a lakomával és egyéb szükséges dolgokkal foglalatoskodtak. Mikor, pedig besötétedett, és az áldozati tűz kialudt, mindnyájan gyönyörű szép sötétkék ruhát öltve leültek a földre, az esküáldozat hamujára, s minden tüzet kioltva a templom körül, éjszaka ítéltek és ítéltettek, ha közülük egyik a másikat törvényszegéssel vádolta. Az ítéleteket, amikor kivilágosodott, aranytáblára írták, s díszköntösükkel együtt elhelyezték a templomban. Az egyes királyok előjogaira vonatkozó sok különleges törvény között a legfontosabbak mégis azok voltak, hogy soha egymás ellen fegyvert nem fognak, hanem inkább mindnyájan segítik egymást, ha közülük valaki valamelyik városban megpróbálná megbuktatni a királyi családot; és hogy, mint elődeik, közösen tanácskoznak háborúról és egyéb ügyekről, az irányítást Atlasz nemzetségére bízva. Halálra azonban a király senkit sem ítélhet rokonai közül, csak ha a tizek több mint fele jónak látja.

Ezt a nagyhatalmat, mely akkor ezen a tájon fennállt, az isten a vidékeink ellen indította, a hagyomány szerint a következő okból. Sok nemzedéken át, amíg az isten (Posszeidón) természete elég erős volt bennük, engedelmeskedtek a törvénynek és jó barátságban éltek a velük rokon, isteni világgal. Páratlan nyugalmat tanúsítottak mind a sors viszontagságaival szemben, mind egymással való érintkezésükben, ezért az erényt kivéve mindent megvetettek, s nem sokat törődtek a múló kincsekkel. Könnyen vették, sőt, mint valami terhet tekintették az aranynak és egyéb javaknak tömegét, s minthogy nem részegedtek meg a gazdagságban való dőzsöléstől, s nem vesztették el önuralmukat, nem is hanyatlottak, hanem józanságukban élesen látták, hogy mindezek a külső javak a kölcsönös szeretet és az erény folytán gyarapodtak, ha ellenben igyekezetük és megbecsülésük a külső javakra irányul, azok is elpusztulnak, s az erény is velük vész. Ennek a gondolkodásmódnak és isteni természetük megmaradásának következtében gyarapodott is minden, amit az előbb felsoroltunk.

De midőn az isteni rész tünedezett bennük, mert gyakran és sok halandó elemmel keveredett, s túlsúlyba kerül az emberi jelleg, nem tudva már jelen javaikat elviselni, elkorcsosultak s éles látású ember szemében bizony hitványnak látszottak, hiszen a legbecsesebb értékeiket elvesztették. Azok szemében persze, akik képtelenek az igazi boldogság felé vezető életet meglátni, épp ekkor tűntek a legszebbnek és legboldogabbnak, amikor már telve voltak igazságtalan kapzsisággal és hatalomvággyal. Az istenek istene, Zeusz, ki törvények szerint uralkodik, minthogy meg tudja látni az ilyesmit, észrevette, hogy egy derék nemzettség ilyen nyomorúságos állapotba jutott, s büntetést akart mérni rájuk, hogy észre térve mértéktartóbbak legyenek. Összehívta hát az összes isteneket, legfenségesebb székhelyükre, amely, a mindenség közepén elhelyezve, lát mindent, ami csak része keletkezésben, és összehívván őket, így szólt hozzájuk…” (A kézirat itt megszakad)

Kövendi Dénes fordítása - Platón összes művei

Atlantisz fénykorában még a SZERETET és az ERŐ egyensúlyban volt. Vagyis tökéletes harmóniában éltek, és ez a harmonikus rezgés tartotta egyensúlyban a Földet is. Ismerték a gyógyítás ősi technikáit, vagyis többek közt a kristálygyógyítást, a fénnyel való gyógyítást és az energiával történő gyógyítást. Azonban, amikor felborult az egyensúly, az erő és a hatalom kezdett túlsúlyba kerülni, az Istenek parancsára – természeti katasztrófák eszközei által - el kellett pusztulnia Atlantisznak.

forrás: ezomisztika.hu/book/export/html/140

A Voynich-kézirat

Ez egy ismeretlen eredetű betűkkel és nyelven íródott könyv, amelynek tartalmát mind a mai napig titok övezi. Nevét egyik tulajdonosáról, Wilfrid Michael Voynich amerikai könyvkereskedőről kapta. Becslések szerint kora m
egközelítőleg 500 év. Jelenleg a Yale Egyetemen őrzik, 2005-ben jelent meg az első fakszimile utánnyomása.

A kézirat története egy valódi kaland. Sok amatőr és hivatásos kódfejtő bicskája tört már bele ebbe a kihívásba. Egyeseket annyira felbőszített, hogy jobb híján azzal az elmélettel álltak elő, hogy a szöveg csalás és valójában semmi értelme nincs az egésznek. Valóban elgondolkodtató ez az alternatíva is, mivel sem a brit, sem az haditengerészetnek nem sikerült még csak részleges sikereket sem elérnie a megfejtésében.

Lássuk a művet! A mű 234 darab lapból állna, ha nem hiányozna közülük negyvenkettő. A képek valószínűleg a szöveg megírása után kerültek a műbe, ellenben helyenként a szöveg körbeöleli a képeket, ami éppen az ellenkezőjét is alátámaszthatja.

A mű históriája homályos. Az igazság az, hogy fogalmuk sincs a kutatóknak, hogy mikor keletkezhetett a szöveg, mert annak a nyelvnek az ábécéjét, amelyen íródott, a mai napig senki sem ismerte fel, illetve senki sem tudta megfejteni. A képek árulkodnak ugyan, de biztos tudás nincs. A képeken szereplő alakok ruházata és az épületek alapján a reneszánsz korszaka a legvalószínűbb.

A kézirat első ismert tulajdonosa egy Georg Baresch nevű alkimista volt a 17. században. Mivel Baresch tudása nem volt elegendő a dekódolásához, kitalálta, hogy küld néhány másolatot Athanasius Kirchernek, egy jezsuita tudósnak, aki jól ismerte az etióp nyelvet és megkísérelte megfejteni az egyiptomi hieroglifákat is. Kircher meg akarta szerezni a teljes művet, de tulajdonosa nem hajlott az alkura, így csak halála után a prágai Károly Egyetem igazgatóján keresztül jutott el a mű Kircherhez. A kísérőlevél elárulja, hogy a művet eredetileg II. Rudolf német-római császár vásárolta meg 600 dukátért, mivel arra gyanakodott, hogy Roger Bacon munkájáról van szó. Mindez sejtetni engedi, hogy a kézirat egy alkimista tárgyú, rejtjeles írás lehet. De folytassuk tovább a történetet. 

A következő 150 évre megint szem elől veszítjük a könyvet, de nagyon valószínű, hogy a Collegium Romanumban őrizték, mígnem II. Viktor Emánuel el nem rendelte az egyházi javak kisajátítását. A kézirat megóvása érdeké
ben egyéb könyvekkel együtt az oktatók magángyűjteményébe került a Voynich-kézirat.

Így a mű P. Petrus Beckx-nek, a jezsuita rend vezetőjének a magánkönyvtárát gyarapította.

1912 körül eladták a Collegium Romanum néhány darabját, köztük ezt a kéziratot is. Így került mai névadójának, Wilfrid Michael Voynich-nak a birtokába, majd halála után nem sokkal egy antikváriuson keresztül a Yale Egyetemé lett.

Ami a szöveget illeti, balról jobbra íródott, a hosszabb részeket bekezdésekre tördelték. A vonalvezetésből látható, hogy a szerző értette is, amit írt. Egy kb. 20-30 jegyből álló ábécéből áll össze a csaknem 170 000 írásjelet tartalmazó szöveg. A jelek között találunk néhány tucat különlegeset is, amely csak egyszer-egyszer bukkan fel a szövegben.

Komoly kutatási eredmény, hogy a nagyjából 35 000 szó minden bizonnyal hangtani vagy helyesírási törvényeket követ, ami rácáfol a zagyvaság-elméletre. A statisztikai elemzések fényt derítettek arra, hogy a szöveg szerkezete hasonlít a természetes nyelvekéhez. Ugyanakkor némely szempontból a Voynich-kézirat nyelve egyáltalán nem hasonlít az európai nyelvekre. Például különös a betűk előfordulása a szavakon belül is: néhány karakter csak a szavak elején szerepel, mások a közepén, megint mások csak a szavak végén fordulnak elő. Újabb talány, hogy egyes szavak sokszor ismétlődnek, olykor egymás után háromszor.

A kihívást a kézirat esetében az jelenti, hogy szavai egyetlen nyelvvel sem állnak kapcsolatban. A többi latinul írt részletről pedig nem állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy az eredeti szöveg részei-e.

Vessünk egy pillantást a kézirat ábráira! Az utolsó fejezetet leszámítva minden oldalon találunk ábrát. Ebből némileg kikövetkeztethető a tartalom tárgya. Ez alapján olyan részeket különböztethetünk meg, mint:

Herbárium: növényi ábrákat tartalmaz minden egyes oldal
Gyógyszerészet: többféle növényi rész és gyógyszerészeti eszköz rajzait tartalmazza
Biológia: az illusztrációkon sok meztelen nőalakot láthatunk, akik kádakban fürdenek. A furcsaságát e képeknek az adja, hogy a kádak szemmel láthatóan emberi szerveket ábrázolnak.
Asztronómia: bolygókkal, csillagjegyekkel és különféle egyéb ábrákkal minden jel szerint asztronómiai és asztrológiai vonatkozású szövegeket tartalmaz. Egyes részei galaxist, mások mintha sejteket ábrázolnának.
Kozmológia: ismeretlen tájat, illetve világot mutat be térképpel, szigetekkel, kastélyokkal és egy vulkánnal.
Receptek

Vajon ki vagy kik lehetnek a kézirat szerzői? A grafológusoknak annyit sikerült kideríteniük, hogy egyetlen kéz írta a jegyzeteket. De vajon ki lehetett az?

Talán Roger Bacon (1214–1294) ferences szerzetes? A Yale Egyetemen végzett radiokarbonos eljárással kimutatták, hogy mivel a 15. század elején készült a mű, az alkotója nem lehetett Bacon. 

Talán John Dee matematikus és asztrológus írta? Dee nem említi naplóiban, illetve semmilyen konkrétum nem utal erre. Dee-nek volt egy médiuma, Edward Kelley, akinek a neve szintén felvetődött, mint szerző. Ő állítólag egy titkos por segítségével képes volt rezet arannyá változtatni és angyalokat megidézni. Ő az angyalok nyelvét énochinak nevezte. Egyesek feltételezik, hogy a mennyországban tett utazását örökítette meg a műben azon a nyelven, amelyen az angyalokkal kommunikált. Ha eltekintünk a szöveg által sugallt alkímiától, akkor is választ kellene adnunk arra a nem akármilyen nyelvészeti műveltségre és kódolási tudásra, amelyet az alkotó alkalmazott. Ebben a kriptográfusok többsége egyetért.

Újabb hipotézis, hogy esetleg összetett, sokszor szándékosan megtévesztő részekkel operált az alkotó, aki egy mesterséges kódrendszert alkalmazott ahhoz, hogy információkat tudjon kicsempészni Velencéből a törökök számára. A legvalószínűbb elmélet a szerző kilétét illetően Cornelius Drebbel-t állítja a középpontba, aki nem csak a mikroszkópia úttörőjének számított, hanem annak a II. Rudolfnak az udvarában dolgozó főalkimista volt 1609-től, aki a kéziratot bizonyítottan magáénak tudhatta. Később egy puccs miatt az alkimistát börtönbe dugták és a jegyzetei Prágában maradtak, de bizonyosat nem tudunk.

Összességében leszűrhetjük, hogy a Voynich-kézirat egy kemény dió, amely még feltörésre vár.

A teljes kézirat megtekinthető és letölthető az alábbi oldalon:

http://ia700305.us.archive.org/6/items/TheVoynichManuscript/Voynich_Manuscript.pdf

/ Facebook/Enigma /

http://global-mystery.blogspot.hu/2012/09/a-voynich-kezirat.html

Makrófotó az emberi szemről

 Makrófotó az emberi szemről. Elképesztően "természetes".

 

 

 

Arámi Miatyánk

 /az eredeti Miatyánk, ahogy azt Jézus Krisztus az anyanyelvén mondta/

Kozmosz Anyja – Atyja,                                             Abún d basmája.

Te teremtettél mindent,                                     

Ami a Fényben mozog.

Gyújtsd egy pontba fényedet                                       Netkádás smák!

Mibennünk!

Teremtsd most meg                                                     Téte melkútáh!

Egységed uralmát,

Hogy a Te Egy – Vágyad                                            Névé cevianná ajkanná

A miénkkel cselekedjék,                                             d basmájá af bárá!

Miképpen minden fényben,

akképpen minden alakban is!

Mindennap add meg nekünk,                                      Havaán láma

Amire szükségünk van                                     d szemkanán javmáná!

Kenyérben és szellemi látásban!

Oldd ki hibáink szálait,                                    Vasbvohlán

Melyek kötve tartanak minket,                        havbuáin ajkáná

Amiként mi is eloldozzuk                                             daf hnan sbvokán

azokat a kötelékeket,                                                  I haijabain

melyekkel másokat tartunk!

Egyesítjük a Mennyet és a Földet.                               Velá tahlán

Teljesítjük igazi célunkat:                                             lé ineszíná.

A hatalom és a tenni vágyás szeretetét,             Elá pacán min bisá.

Amely korról korra megújul.

Hittel és bizalommal megpecsételve                             Metul dilakí malkúta

Egész lényünkkel megerősítjük mindezt.                       Uatesbétá I álám alnún.

Ámen                                                            Ameyu

Forrás:http://fenylanc.uw.hu/IMADSAGOK.htm

Torontó és környéke víz alatt és áram nélkül

Heves esőzések következtében víz alá került helyi idő szerint hétfő este Toronto: leállt a metróközlekedés, a város utcáit néhol kétméteres víz lepte el, háromszázezren maradtak áramszolgáltatás nélkül.

Gépkocsik százait lepte el az ár, sokan autójukban rekedtek az ablakmagasságig érő vízben. A hirtelen jött árvíz miatt több ezren a víz fogságában veszteglő vonatokon rekedtek. A helyi média híradásai szerint egy bajba került kétszintes személyvonat alsó ülőssorait teljesen ellepte a víz, ezért a több mint ezer utas a felső emeletre menekült. Órákon át menekítették ki őket gumicsónakokkal az elázott szerelvényből.

Egyes metróállomásokat is elöntött a víz, ezért a metróhálózat nagy részén nem közlekednek a szerelvények.

A hatóságok arra kérték a város lakóit, hogy ha tehetik, ne hagyják el otthonukat.

helyi hírtelevízió híradása szerint az Ontario-tó partján fekvő 2,6 milliós nagyvárosban több mint 300 ezren maradtak áramszolgáltatás nélkül. Toronto egyik külvárosában, Mississauga-ban 700 ezer embert érint az áramkimaradás, de más külvárosok egyes részei is sötétségbe borultak. Áramkimaradás miatt járatokat kellett törölni egy torontói légi terminálon.

Meteorológusok szerint Toronto környékén a kedd esti felhőszakadás idején, néhány óra leforgása alatt 90 milliméter csapadék hullott.

További képek: 

Forrás: kanadavilaga.com

http://www.fenyorveny.hu/2013/07/toronto-es-kornyeke-viz-alatt-es-aram.html

 

A Föld felé fordult egy hatalmas napfoltcsoport

Az AR1885 közelebbről. Jól látható a napfoltok szerkezete: 

a sötétebb, sima umbra és a környező, szálas szerkezetű penumbra. 

A napfoltok a környezetüknél, a nap szemcsés (granulás)

 felszínénél alacsonyabb hőmérsékletű képződmények

Az AR1785 a mostani napfoltciklus egyik legnagyobb napfoltcsoportja, az átmérője 11-szerese a Földének.

A Spaceweather.com legfrissebb információi szerint a gigantikus méretű napfoltcsoport, az AR1785 jelenleg éppen a Föld felé néz. Bár egyelőre csendes, igen összetett mágneses tere miatt komoly esély van arra, hogy rövidesen erős napkitöréseket produkáljon. A kitörések anyagának egy része kidobódhat a Napból, és körülbelül 2 nap alatt érne a Földhöz, geomágneses viharokat és sarki fényeket keltve.

A Föld átmérőjének 11-szeresét elérő alakzatot szabad szemmel is láthatjuk a Nap felszínén. Ehhez azonban a szem megfelelő védelme, speciális napvédő szemüveg szükséges.

Az AR1785-ös napfoltcsoport középen, 

tőle balra pedig a szintén tekintélyes méretű 

1789-es foltcsoport

Forrás: http://www.fenyorveny.hu/2013/07/a-fold-fele-fordult-egy-hatalmas.html