I.) Messzi idők ígéretét teszem valóvá most, hogy emberként jöttem ide közétek.
2.) Nem volt ez szükséges addig, míg atyáitok lelkéből a szeretet
imádsága törhetetlen hittel érkezett az örökké lett Mindenhatóság fényvilágába.
3.) Amíg a földi ügyeket az Égi Törvény örök rendje irányította.
4.) Amíg az emberi gonoszság meg nem rontotta bennetek az istenfiúság
méltóságát.
5.) Amíg az örök Szeretet Teremtőjét - akit ti Istennek neveztek -
meg nem gyalázták e gonoszok azzal, hogy más népek legyilkolását ez örökkévaló
rendelésének és akaratának hirdetik.
6.) Amíg a mindent előre elrendező és a földi ügyeket is irányító
Fényvilág Igazsága helyett - az ember- és állatáldozatokat követelő, gonosz
akaratát, hogy az istenfiakat emberi szolgákká tehesse - „Törvénynek" nem
nevezte egy parázna nemzetség.
7.) Meglátjátok és halljátok is, miként ostorozom majd őket, mint
mérges kígyók fajzatait, kiknek szája gonoszul és hamisul szól, mert csak
önszeretet és önérdek lakozik bennük.
8.) Akik nem akarják észrevenni az Idők jeleit és azokban az
Igazságra intés felemelt ujját.
9.) Akik Istennek tisztelik a maguk-csinálta írást, azt
„Törvénynek" nevezik, hogy a sötétségben járók útját irányítsa.
10.) Engem meg akarnak ölni, mert tudják, hogy én vagyok a Világ
Világossága, de az én beszédemet nem értik, mert nincsen bennük Igazság.
11.) Ha majd legyőztem a halált és visszatérek a Fényvilágba,
titeket is üldözni fognak az én nevemért.
12.) De érettetek és mindazokért, akik majd nektek hisznek, járom
végig emberi utamat, hogy Atyánk Igazsága megszentelődjék és mindnyájan egyek
legyetek az Ő Igazságában.
13.) Így teszek bizonyságot arról, hogy Ő küldött engem e világra,
hogy az igazak és hívek megőriztessenek minden gonosztól.
14.) Mert a gonoszok a hazugságot és a bosszút vallják istenüknek.
Majd eltitkolják és meghamisítják az én beszédemet is, amit az Igazságról
hirdetek, hogy titeket a Fényvilágból a sötétség útvesztőjébe tereljenek.
15.) Azt fogják nektek mondani mindennap, hogy bűnösök vagytok és
bűneitek terhétől csak az ő feloldozásuk szabadíthat meg titeket.
16.) De ne higgyetek nekik, mert nem születtetek bűnösöknek, hanem
sokan meggyengültetek a Lélekben.
17.) Tartsátok meg azért és kövessétek az én tanításomat, hogy a
Lélek által mindig elérjetek engem és megmaradjatok az én Igazságomban.
18.) Meg kell hát tisztulnod az önmagadba való nézéssel.
19.) Ha saját lelkedbe nézel, már ketten vagytok a megújulásra:
jószándékod és az elhatározás, hogy jóváteszed azt, mit gyengeségedben rosszul
végeztél. Jóvátevésed, lelked így megtisztulása, örömöt ad.
20.) Ilyenkor nézz a Fénybe. Én vagyok ott is Veled és új erőt
kapsz.
21.) A Lélek Világosságára gyújtott Tűz is szent. Általa is
tisztulhat Lelked, hiszen láthatod hatalmát a gonoszság elégetésére. Ne nézzed
hát csak tűznek, mert bizony égi Fény az is. Jóra való elhatározásodat örökíti,
jóvá tett vétkeidet elégeti. Szent fogadalmak születnek a Tűzbe, Fénybe vetett
tekintetekkel.
22.) A Fény-tüze és a Tűz-fénye adja lelkednek sugarát, mely segít
is, gyógyít is - ha úgy akarod és kéred a Kegyelem erejét hozzá.
23.) Maradj hűséges és fordulj hozzám, hiszen emberi, apró, igaz
dolgaidban is megsegítlek. - De igaz légy útjaidon akkor is, ha a gonoszok
közelítenek hozzád.
24.) Nehéz az Igazság útja - de ha a Fényt követed, szembe állsz
vele, akkor a sötét árnyék mögötted van. - De bizony, ha hátadat fordítod a
Fénynek, csak a sötétség vesz körül, melyben legnagyobb teher a saját árnyékod.
25.) Én úgy parancsoltam: "Szeressétek egymást, mint én
szeretlek titeket!" - Ez legyen életvizeteknek a forrása: a SZERETET.
26.) Szeresd nagyon atyádfiát, családodat, nemzet-testvéreidet,
hiszen közéjük születtél. Sorsotok is egy - közös.
27.) A nemzetség, melybe Isten rendelt, földi életed vára,
otthona. Hozzá láncol az Igazság. Ha eltéped e láncot, olybá leszel, mint a
hulló falevél, melyet a szelek visznek magukkal s egyszer elvész valahol a
feledés sarában.
28.) Maradjatok meg nemzetségetek erős hajtásának, mert
kőtelességetek az Igazság tanítása - az én földi munkám folytatása.
29.) Fogjátok erősen egymás kezét és ne féljetek! Én veletek
vagyok, de összefogott erőtök, közös akarattal és törhetetlen hittel végzett
munkátok szükséges ahhoz, hogy veletek maradjak.
30.) Kaptok majd jeleket tőlem, amikor az idők megkövetelik. -
Küldök majd vigasztalókat is. Egyszerű Fénylátókat. Nem hatalmasokat.
31.) De maradjatok meg mindig a FÉNYBEN, mert amint majd erősödik
a gonoszság hatalma a Földön, úgy majd az épített, gazdagsággal és pompával
berendezett templomok is a sötétség házai lesznek.
32.) De én veletek maradok a világ végezetéig!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése