Luca széke
December 13. – Luca napja – a karácsonyi ünnepkör egyik legérdekesebb napja. Magyar nyelvterületen „gonoszjáró nap”-nak is tartják, ezen a napon különösen a boszorkányok rontása ellen kell védekezni. Számos népszokás alakult ki, melyek közül a Luca szék készítése az egyik.A Luca szék hagyományos alakja, az ősrégi idők óta varázserejűnek hitt pentagramma vagy pentalfa (németül trudenfuss vagy alpfuss), magyarul boszorkányszög: egy szabályos ötszög köré irt öt egyenlő szárú háromszögből kialakuló csillag.
A Luca ostor ennek a népszokásnak egy változata, amit úgy kellett elkészíteni, hogy az ostort alkotó zsinegen kellett minden nap egyet csavarni, majd karácsony éjjelén pattogtatni vele. Az ostor hangjára odagyűltek a boszorkányok.
Bocz János dombóvári fafaragó tanító, népi iparművész kutatásai és az ő elődeinek elbeszélése nyomán a Luca szék elkészítéséhez a következő anyagokat kell felhasználni. 13 darabból kellett állnia és 13 napig készítették.
Az ülőlaphoz tölgyet használnak, mely 31 cm átmérőjű és 8 cm vastagságú.
A lábak többféle fából készülnek, csertölgy, akác és kőris. A lábak összekötő rudai bükk, fekete dió és szelíd dióból vannak.
A csapok:
• 2 db fenyő, vörös- és lucfenyő,
• 2 db hárs, aprólevelű, nagylevelű,
• 1 db cseresznye,
• 1 db gyertyán,
A Luca széke készítését december 13-án kezdik el és kilencféle fát használnak: kökényt, borókát, jávorfát, körtét, somot, jegenyefenyőt, akácot, csert és rózsafát. Szögek helyett kizárólag fából faragott ékek tartják össze. 13 napig készül úgy, hogy minden nap csupán egy-egy műveletet lehet rajta elvégezni, innen ered az a népi mondás is, hogy „Lassan készül, mint a Luca széke”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése