Solana - Napunk galaktikus történelme
dr. Czeizel Beatrix – Greskó Anikó: Csillagnemzetségek – Lélekcsaládok,
A Tejút galaxis kozmikus történelmének krónikája, Angyalok nemzetsége 153-159. old.
A Tejút galaxis kozmikus történelmének krónikája, Angyalok nemzetsége 153-159. old.
A minden alkalommal szokásos csillagösvényt követve átutaztunk a Nap Kapujának első állomásán a 4. Dimenzió felsőbb oktávján, amely ez alkalommal egy kicsit marasztalt még bennünket. Elidőztünk a már jól ismert központi körfolyosó és belső szentély gyönyörű aranyló fényekkel áthatott szakrális terében. Újra láttuk a 12 kapuból álló körcsarnok aznap különös ünnepi díszekbe öltözött szépségét, s a kapukban ezúttal megmutatkozott a 12 szoláris arany angyallény, tehát a 12 legfőbb Mester, akik e szellemi tér beavatott őrzői. Mögöttük pedig a Felemelkedett Mesterek sorakoztak egy sugárzó gyűrűt formálva.
Majd egészen gyönyörű és szívmelengető érzés volt meglátni, hogy éppen akkor a Nap Kapujának középpontjában Rafael Arkangyal állt. Ő az, kinek neve azt jelenti, hogy "akit Isten meggyógyított";. Az ősi írások és sok médiumi látnok úgy érzékelte, hogy a Nap középpontjában Rafael, e csodálatos erejű gyógyító Arkangyal áll. S valóban megtudtuk a Galaktikus Krónikákból, hogy Rafael volt az egyik olyan magas rangú őrzőangyal, aki a Nap Kapujának is védelmezője. Ugyanakkor sok más forrás Michael Arkangyalt említi és rendeli hozzá a Naphoz. Ezek után lassan fel is tárult előttünk, hogy voltak olyan világkorszakok a Naprendszer és a Föld történelmében is – például a Lemuriai idők teremtő és virágzó korszaka -, amikor Rafael állt a Nap Kapujának középpontjában és ő jelezte, őrizte és tartotta fenn annak a korszaknak a nyitányát, energiáit, sorskérdéseit és fejlődési irányait.
Azután kiderült, hogy az atlantiszi korban egy angyali "stafétabot váltás"; következett be az Isteni Tervet követve, amikor is Michael - Mihály - Arkangyal vette át a Nap Kapujának felügyeletét, vezetését és a következő világkorszak sorskérdéseinek őrzését is. Ami csodálatos felismerés volt ezek után az az, hogy most pedig ketten állnak a szoláris templomtér középpontjában, hogy vigyázzák a Felemelkedés korának életeit! A két energia egyesül, hiszen a végső megváltás életében egyrészt nagyon nagy szükségünk van a michaeli erőre, fényre, hitre, bátorságra, rendíthetetlen elkötelezettségre és ugyanakkor a rafaeli kegyelemre, tisztaságra, őszinteségre és hatalmas gyógyító erőre! Ráadásul e két angyali erő egyesüléséből egy új minőség született, ami még tisztább, igazabb, fénylőbb, mint a különváló sugarak bármelyike.
(Csak megjegyezzük, hogy Urielről is azt szokták mondani, hogy a Nap kormányzóinak egyike, és valóban feltűnt egészen tiszta sugárzó tudatossága a 12 kapu egyikében.)
S ekkor a Nap mesélni vágyott nekünk! Még többet megosztani létéről, születéséről, mint amennyit már idáig is felfedett előttünk!
Ahogy meséltünk erről az első könyvünkben nagyon fontos volt megérteni, hogy a Nap valójában a Plejádok [Seven Sisters, Hét Nővér - szerk.] spiráljától elszakadt nyolcadik testvér, a nyolcadik csillaggyermek volt.
Az egyik tanítványunk megkérdezte egyszer, hogy "és mit csinált a Nap a Plejádokban?";
Feltettük hát ezt a kérdést mi is a Nap szívében megállva ekkor ebben a gyönyörű Arkangyali jelenlétben...
S ez a világ most olyan mélységben vágyott megnyílni, ahogyan eddig még sohasem, hogy egy korábban hiányzó láncszem ékességét varázsolja a megértés palástjára!
Engedtessék meg most nekünk, hogy tudva, hogy ő valójában a Plejádok hét nővérének nyolcadik testvére egy picit antropomorfizáljuk a történetet, vagy gondolkodjunk archetípusokban! Vissza kell térnünk oda, abba az álomképbe, amikor a nyolcadik gyermek megszületik egyazon csillagmederben, a fényspirálra fűzött csillaggyöngyszemek sorában Atlasz és Pleioné otthonában.
Ez egy kicsit olyan, mint amikor, egy szülői csillagpárnak már van leánya és bár boldogságuk teljes, mégis úgy várnának már egy fiút nyolcadiknak!
Váratlanul megértettük, hogy valójában így van, ugyanis a nyolcadik csillag, a legifjabb gyermek – egy Napfivér. Egy Napfivér, aki egy fiúcska csillagként születik és eredendően a Solana névre kereszteltetik.
Ha folytatjuk ezt az emberi szavakkal gondolkodó képsort, Solana kicsit lányos fiú, feminin energiákkal, hiszen nővéreitől és Pleioné-tól tanult szeretni. De mint egy égi áldásként érkezett örömforrás, talán ő volt a leginkább dédelgetett, legmélyebben szeretett, kicsit elkényeztetett Napfivér, akit minden nővére mélységesen szeret, kiszolgál, táplál és a csillagpár maga is odaadó örömmel fogad.
Majd pedig ugyanilyen nagy komolysággal készítik elő őt a sorsára, a feladatára, ami természetesen nem lehetett más, mint hogy apja nyomdokaiba lépjen. Ő Atlasz, aki a világot tartja a vállain, a világegyetemet támasztja meg erős karjaival. Így hát, Solanának is ez lett volna az Isteni Sorsa – vagyis, hogy tartsa tovább majd Atlasz után a világegyetemet az örök egyensúly bizonyosságával. Így hangzik tehát Solana születésének galaktikus mítosza!
Majd pedig az történt, hogy a Plejádok nagy létspiráljának ívén, ahol Alcyone központi fénypontja körül egyre táguló létkörökben a Galaktikus Éjszaka és a Foton öv korszakai váltották egymást más-más tanulási feladatot prezentáltak a csillaggyermekek számára. Amikor is egy soron következő Vízöntő világkorszakban - ugyanis az analógiákat követve Solana egy Vízöntő jegyű gyermek lenne - váratlanul úgy dönt, hogy esze ágában sincsen csak megállni szilaj erőben, soha el nem gyengülő egyensúly örök mértékével, és apja nyomdokait követve vállára venni a világot! Hanem az ő csillaggenezise kamaszkorában úgy dönt, hogy megszökik a feladat elől. Hatalmas tüzek ébredtek ifjú lelkében, amely óriási napviharokat kavart, miközben duzzogott magában, hogy már pedig ő nem hajlandó követni ezt az utat, szabad akar lenni és saját maga dönteni a sorsa felett!
Pedig csodálatos magántanárokat kapott Betelgeusé-ról, Mintakáról stb., az Orion tanító Angyalainak személyében, és még sok más helyről érkeztek nagy mesteri bölcsek, hogy egyre jobban felkészítsék őt a nagy sorsra! De ahogy beleéreztünk a lényébe látszott, hogy egyáltalán nem érzi át a jelentőségét, vagy az értékét annak, hogy ily kiváló szellemi tanítók keresik fel, hogy beavassák a legcsodálatosabb misztériumokba, amelyekre szüksége lehet annak a roppant szellemi erőnek a kiműveléséhez, amellyel világokat lehet majd megtartani az Isteni egyensúly fényében. Azonban ifjonti lelke forrong és lázad szüntelenül, és nem hagyja nyugodni a vágy, hogy ki akarja próbálni önmagát, szabad akar lenni, egyszerűen nem akar ott állni a világ végezetéig, az idők végezetéig és tartani, összefogni a részeket egyetlen egységbe, hanem meg akarja találni önmagát a saját maga által választott próbák útjain keresztül.
A Plejádok csillagrendszerén belül Meropé a Vízöntő lány, Solana pedig a Vízöntő fiú. Megjegyeznénk itt, hogy ez azt is jelenti, hogy a Vízöntő Napjegy, illetve akár a Vízöntő aszcendens is bizonyos szempontból utalhat Solana lázadására! Jelzi, hogy az illető lelkében hasonló őskódok rejlenek és hajlamos erre a szabadságvágyból táplálkozó lázadásra. Sőt egy olyan érdekes dologra hívták fel a figyelmünket, hogy ha az illető születési képletében a Nap oppozíciójában áll a Spicával, vagy Alcyone-nal, akkor ez szintén utalhat az angyali sors és szolgálat elleni lázadásra. Mivel a Spica Mérleg 23° közelében áll, ezért a Kos 23° közelében lévő születési Nap is Solana lázadását tükrözi. Ahogy Alcyone Bika 29° és Ikrek 0°05' között áll, az ezzel oppozícióban lévő Skorpió 29° körüli Napjegy is erre utalhat. A lázadó angyalfi, aki nem kívánja apja nyomdokait követni és egyszerűen kilép a neki szánt sorsmederből, elmenekül a nem kívánt feladat terhe elől. Tehát egy Kos és egy Vízöntő lázadó energiája is tükrözheti Solana válaszútját.
Folytatva a galaktikus mese valós történetét, Solana háborgó lelkének viharai hatalmas naptüzekben, szélvészekben törtek a felszínre, amelyet nap, mint nap táplált álmodozó szívének sok-sok vágyképe olyan világokról, izgalmas kalandokról, amelyek őt tükrözhetnék, és ahol nem neki kell táplálnia egy statikus világmindenség ijesztő képzetét.
Míg egy ponton - az akkori Vízöntő világkorszak idején - a lázadás belső tüze olyannyira felgyorsítja a keringését, hogy lendületet vesz és egyszerűen kirepíti magát a korábbi spirális füzér neki szánt pályájáról. Szinte maga is alig meri elhinni, hogy terve sikerrel járt, hogy mégis "világgá mehetett" és semmi nem tartotta őt vissza, egyetlen atyai kéz sem húzta vissza, hanem egyszerűen szabaddá lett!
Öröme határtalan, teremtő vágya végtelen kút, hátra se néz csak követi álmai oly sokszor előrefestett lábnyomait. Egy külön világot akar teremteni, saját úton akar járni. ...
És ekkor egy nagyon fura dolog történik. Ugyanaz, amit a fejezet elején idézett írásból is átérezhetünk megrendítő plasztikussággal, hogy "bár az angyalok halhatatlanok, de amikor a kard eléri a mellkasát és megszökik abból a fény a seben át, bár az begyógyul, de az angyallény óriási energiát veszít"! Abban a pillanatban ugyanis, ahogy Solana duzzogva, dühvel és a saját útjának teremtési vágyával, a "nem vagyok hajlandó feláldozni mindent ezért a szolgálatért" érzésével kitépi magát a Plejádok spiráljának vonzásából, egyszer csak mintha a szívéből kiszakadna valami, és hatalmas fényt veszít. Tehát energiát veszít lénye sugárzó erejéből és zuhanni kezd. Egy hatalmas fekete örvény szippantja magába. Sodródni, zuhanni kezd ellenállhatatlanul, mint hogy ha egy fekete, sötét szakadék rántaná magával. ...
És ott, ebben a zuhanásban ez a szegény Napfivér megéli a mi felejtés fátylunkra emlékeztető amnéziát is. Az egyik pillanatban még egy nemes, gyönyörű küldetésre kiválasztott és a beavatása útját élő csillagherceg, majd a következő pillanatban a sorsát elveszítő és a sötétség mélységei felé zuhanó létező lesz! Aztán valahogy ez a szédítő zuhanás mégis lelassul és ott, a 4. dimenzió létsíkján megkapaszkodik és megáll az égbolt feketeségében nyílt szakadék terében. Egy nagyon furcsa létállapotba jut ez a csillag. Egy hihetetlen mély magány és egyedüllét lesz úrrá rajta. A sorsavesztett, az önmaga által száműzetésre ítélt létező újra ébred benne. ... Szinte sírnivaló volt így látni Solanát végül!
Ekkor egy nagyon mély szomorúság és fájdalompalástot vont a válla köré és az egész léte köré. Ez a palást teremtette meg a 4. dimenzión működő felejtés fátylát. Ez Solana felejtése!
El akar felejteni mindent, mert ha már nem lehet a része annak, aminek korábban volt, akkor igazán felejteni akar és felejt is. ...
Döbbenetes volt belülről átélve meglátni, hogy ez a felejtés fátyol teremtette az asztrálsík palástját is először, ami eredendően tele volt Solana bánatával. Talán neheztelésével, dühével, indulataival, ambícióival, forradalmiságával is, amit őt annak idején útnak indította.
Ezután hosszú-hosszú kozmikus időn át borul rá a felejtés fátyol – mondjuk, eltelik 11.000 év. Fontos tudnunk, hogy a Plejádok csillagkötelékében Solanának jóval kevesebb volt a Galaktikus Éjszakában töltendő "ideje", de ahogy átzuhant ezen a féreglyukszerű fekete örvényen és a 4. dimenzióra huppant, ott már a sötétség és felejtés korszaka, vagyis a Galaktikus Éjszaka 11.000 éve zárta be őt. Amikor saját maga is egy borzalmas rémálmot álmodik a felejtés ködében bolyongva, elveszítve a hazavezető útját.
És akkor az első ébredéskor, amikor a Foton öv első ébresztő sugarai újra elérik őt, elérik a tudatosságát és kicsit megmelengetik kihűlő szívét, akkor kezd csak ráébredni arra, hogy mi is történt vele valójában. Akkor kezd újra emlékezni arra is, hogy van egy kötelék, amely őt egykor egy magasabb dimenziósíkhoz és egy sokkal magasabb rendű célhoz kapcsolta!
De a szabad akaratát érvényesítve választott sorsát már nem léphette át, a választott utat már nem törölhette ki az emlékezetéből. Itt kellett folytatnia létét, ahová zuhant.
Azonban a kegyelem és megbocsátás Isteni fénye eléri őt, és elkezdi kiépíteni a hidat az ő igazi csillagotthona, csillagbölcsője – a Plejádok felé!
Így akkor megszületik 11.000 év után először a Plejádokbeli csillagbölcsője felé, a szülői pár és a leánytestvérei felé a csillaghíd, mint a csillagsugarokból font fényszálak finom szövedéke.
Természetesen a szülői pár elfogult, megértő szíve és nővérei is megbocsátották a legkedvesebb és a legkisebb testvérüknek ezt a forradalmi lázadást, és együttérző, gyöngéd csillagöleléssel el is indítanak egy-egy gyönyörű fénysugarat mindegyik csillagpont felől, amelyek összekapaszkodva egy különleges hidat szőnek a már különálló, és önálló létezéssé lett világ felé. Ez volt az a pillanat, amikor a Galaktikus Tanács is elfogadta Solana létét, és átírva az Isteni Terv lépéseit, újrafogalmazta sorsát.
Ez a csillag tulajdonképpen Kegyelmet kap és egy nagy lehetőséget!
Ezzel a kegyelmi pillanattal kezdődik meg a Naprendszer genezise.
Leírhatatlanul gyönyörű érzés volt szinte Solana szívébe bújva átélni belülről minden teremtő mozdulatát, és érezni azokat az álmokat, amelyekből a bolygók megfogantak, mielőtt még felhelyezte volna őket sorban a saját ölelésének, szeretetvonzásának orbiszába!
Átélhettük hát, ahogy Solana emlékeiből harmadik dimenziós bolygókat gyúr maga köré - talán a testvéreire emlékezik bennük és általuk!
Tehát a saját emlékeiből összegyúrja a Naprendszer egészét - s ahogy egy kisfiú rakja össze óriási örömmel maga körül a hatalmas vasút ívét és mozdonyait -, ő is pályára állítja emlékeit. Egy új világot teremt magának, de természetesen - ahogy senki - ő sem kerülheti el a sorsát, hiszen végül ugyanazt kell tenni, mint Atlasznak. Tartja a Naprendszert egymaga, összefogja, harmóniába rendezi, értelmet ad létének és őrzi minden létező sorsát, aki később helyet kér az általa teremtett világok élettereiben!
De végülis a Kegyelmi pillanattal egy sokkal magasabb rezgésű, nemesebb út indul el, mint ahová a zuhanása után érkezett. Ezért a Galaktikus Tanács elküld egy angyali hierarchiát, egy mesteri csoportot, hogy Solana lelkét és a belőle álmodott világokat a Beavatás és a lélekfejlődés legmagasabb bölcsessége útján vezessék. Így született meg a Nap Kapujának templomtere. Akkor érkezett meg Rafael, azután Michael Arkangyal, akik felszentelik Solana létét.
Új tudatossága által újrarendezi a bolygókat, mindegyiket felruházza különböző szellemi minőségekkel, sőt sokukat igen gazdag életlehetőségekkel is. A Naprendszer így megkezdi útját! ...
Azonban mindebből megérthettük azt is, hogy a Naprendszer világa, Solana birodalma, olyan lelkeket gyűjt és vonz magához a rezonanciák örökérvényű elve alapján, akik valamilyen módon lázadó lelkek lehettek maguk is. Egyrészt, az útjukat elhagyó angyallények találhattak otthonra, illetve Rafael jelenlétéből is tudhatjuk, hogy eredendően a Föld - ami egyébként a Maya csillagtestvérnek lehetett a Naprendszerbeli tükre -, egy gyógyító csillagtérnek és egy bolygótérnek az egymásra vetüléséből született. Tehát a Naprendszer és ezen belül a Földbolygó különösen, egy kollektív gyógyító élettér, mégpedig azokat az emberlelkeket gyógyítja, és igyekszik visszavezetni az útjukhoz, akik eltévelyedtek és megtagadva sorsukat elveszítették eredendő küldetésül belső hangjait, bármely csillagnemzetséghez tartoznak is gyökereik.
Még ha ez nem is könnyű tükör, azt kell mondanunk, hogy szinte minden földlakó sorsában valahol megbújik egy nagy lázadás emléke, amikor ki-ki letért arról a sorsösvényről, amely számára rendeltetett. Ezért vagyunk éppen itt, keresve közösen a Megváltás lehetőségét, remélve, hogy egy közös álom hídján mindannyian megtaláljuk a hazavezető ösvények lámpásait, amelyek minden hazavágyakozó lelket a maga csillagbölcsői felé emelhetnek!
Talán mindenki mást is megráznak ezek a felismerések, és az a még sokkal mélyebb bizonyosság, hogy hihetetlenül fontos, hogy a Nap csillaglénye visszakapja a feladatát és az ő csillagszívében egyesülő ember- és csillagszíveink visszatérhessenek eredendő sorsunk életmedrébe! Talán még mélyebben megértheti minden fényküldött, hogy Solanának és a hozzá kapcsolódó Naprendszer lényeinek milyen végtelenül fontos a Felemelkedés folyamata - ráadásul éppen egy Vízöntő világkorszakban, amellyel meg kell gyógyítanunk egy egykori vízöntői lázadást. Mert ez a bolygószintű dimenzióváltás fogja azt jelenteni, hogy Solana az egész Naprendszerrel együtt újra visszafűződhet a Plejádok csillagspiráljára - újra hazatérhet testvérei körébe sorsát végül mégis beteljesíteni!
Ez egy hihetetlenül komoly átrendeződés és egy gyönyörű záróakkordja ennek a hosszú fejlődéstörténelemnek, amit bejáratunk itt - együtt és egymásért! ...
Most pihenj meg egy kicsit és csak figyelj mélyen befelé, hiszen a szavakon túli csend most is tele van üzenetekkel, csak engedd, hogy elérjen! ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése