2015. július 11., szombat

Arany János
SZONDI KÉT APRÓDJA
Felhőbe hanyatlott a drégeli rom,
Rá visszasüt a nap, ádáz tusa napja;
Szemközt vele nyájas, szép zöld hegy-orom,
Tetején lobogós hadi kopja.
Két ifiu térdel, kezökben a lant,
A kopja tövén, mintha volna feszűlet.
Zsibongva hadával a völgyben alant
Ali győzelem-ünnepet űlet.
„Mért nem jön a Szondi két dalnoka, mért?
Bülbül-szavu rózsák két mennyei bokra?
Hadd fűzne dalokból gyöngysorba füzért,
Odaillőt egy huri nyakra!”

39.1. képA török kori Drégely rajza. A háttérben, a hegycsúcson látható a „drégeli rom”, amelyet az ostrom után a törökök már nem építettek újjá, helyette emelték a kép közepén látható erősséget
„Ott zöldel az ormó, fenn zöldel a hant
Zászlós kopiával a gyaur basa sírján:
Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant,
És pengeti, pengeti, sírván:”
...S hogy feljöve Márton, az oroszi pap,
Kevély üzenettel a bősz Ali küldte:
Add meg kegyelemre, jó Szondi, magad!
Meg nem marad itt anyaszülte.
„Szép úrfiak! immár e puszta halom,
E kopja tövén nincs mér' zengeni többet:
Jertek velem, ottlenn áll nagy vigalom,
Odalenn vár mézizü sörbet. –”
Mondjad neki, Márton, im ezt felelem:
Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi,
Jézusa kezében kész a kegyelem:
Egyenest oda fog folyamodni.
„Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs,
Mit csak terem a nagy szultán birodalma,
Jó illatu fűszer, és drága kenőcs...
Ali győzelem-ünnepe van ma!”
Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond,
És pattog a bomba, és röpked a gránát;
Minden tüzes ördög népet, falat ont:
Töri Drégel sziklai várát.
„Szép úrfiak! a nap nyugvóra hajolt,
Immár födi vállát bíborszinü kaftán,
Szél zendül az erdőn, – ott leskel a hold:
Idekinn hideg éj sziszeg aztán!”
A vár piacára ezüstüt, aranyt,
Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat;
Harcos paripái nyihognak alant:
Szügyeikben tőrt keze forgat.
„Aztán – no, hisz úgy volt! aztán elesett!
Zászlós kopiával hős Ali temette;
Itt nyugszik a halmon, – rövid az eset –;
Zengjétek Alit ma helyette!”

1 megjegyzés:

  1. Két dalnoka is volt, két árva fiú;
    Öltözteti cifrán bársonyba puhába:
    Nem hagyta cselédit – ezért öli bú –
    Vele halni meg, ócska ruhába'!
    „S küldött Alihoz... Ali dús, Ali jó;
    Lány-arcotok' a nap meg nem süti nála;
    Sátrában alusztok, a széltül is ó:
    Fiaim, hozzá köt a hála!”
    Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!
    Mint bástya, feszült meg romlott torony alján:
    Jó kardja előtt a had rendre ledűl,
    Kelevéze ragyog vala balján.
    „Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még,
    Bár álgyugolyótul megtört ina, térde!
    Én láttam e harcot!... Azonban elég:
    Ali majd haragunni fog érte.”
    Tudod-e?
    Az apródok alakját valós személyekről mintázta Arany. Nevük fennmaradt Ali pasa egyik levelében: Libárdy és Sebestyén néven említi őket. Itt utal arra is, hogy Szondi Györgytől vette el a fiúkat.
    Mint hulla a hulla! veszett a pogány,
    Kő módra befolyván a hegy menedékét:
    Ő álla halála vérmosta fokán,
    Diadallal várta be végét.
    „Eh! vége mikor lesz? kifogytok-e már
    Dícséretiből az otromba gyaurnak?
    Eb a hite kölykei! vesszeje vár
    És börtöne kész Ali úrnak.”
    Apadjon el a szem, mely célba vevé,
    Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
    Irgalmad, oh, Isten, ne légyen övé,
    Ki miatt lőn ily kora veszte!
    (1856. jún.)

    VálaszTörlés